Ferenc pápa meghúzta a vészharangot – Ürge-Vorsatz Diána a Laudato si’ jelentőségéről

Ferenc pápa meghúzta a vészharangot – Ürge-Vorsatz Diána a Laudato si’ jelentőségéről

A teremtett világ védelméről szóló enciklika közzétételének ötödik évfordulója alkalmából Ferenc pápa a Laudato si’-hét megünneplésére buzdította a világ katolikus közösségeit május 16. és 24. között.

Az enciklika jelentőségéről Ürge-Vorsatz Diána fizikussal, klímakutatóval, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) kibocsátásmérséklésekkel foglalkozó munkacsoportjának alelnökével, a CEU tanárával, a 2007-es megosztott Nobel-békedíj részesével beszélgettünk.

– Ön szerint mi a jelentősége a Laudato si’ – Áldott légy kezdetű pápai enciklikának?

– Ez az enciklika dominóhatást váltott ki 2015-ben, hiszen néhány hónap múlva született meg a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló egyezmény, amit a Föld szinte valamennyi országa elfogadott. Ez történelmi előrelépés egyrészt a szegénység felszámolására, másrészt a nagy egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. Ezt követte a katasztrófaelhárításról szóló világegyezmény, majd pedig a párizsi egyezmény az éghajlatváltozásról. Ezektől

Ha nem jelent volna meg a pápai enciklika, egyáltalán nem biztos, hogy megszülettek volna ezek az egyezmények, vagy ha mégis, akkor lehet, hogy csak papírtigrisekként. Ám ezek a megállapodások rendkívüli mélységekig lehatoltak, még a tudósoknál is ambiciózusabb célokat fogalmaztak meg, és hogy ez így megtörtént, ehhez az enciklika nyitotta ki az ajtót. A Laudato si’ azért is különlegesen fontos, mert addig átpolitizálódott a klíma- és a környezetvédelem is, és a pápa volt az első, aki kimondta: ez nem politikai kérdés, mindenkinek alapvető joga a tiszta környezet, és az egész emberiség felelőssége, hogy ne tékozoljuk el a Föld kincseit, amiket ajándékba kaptunk Istentől. Ferenc pápa meghúzta a vészharangot, ami történelmi cselekedet, nagyon fontos figyelmeztetés volt, mivel az ember természethez fűződő viszonya a világtörténelem során, különösen valláselméleti szempontból, kettős volt, hiszen sokan úgy értelmezték a Bibliát, hogy Isten azért adta nekünk a Földet, hogy uralkodjunk a természeten. A Szentatya viszont az enciklikában elmagyarázta, hogy ez nem így van, egy jó uralkodó felelősséggel bánik a rábízott javakkal.

– Mi a különbség a természet- vagy környezetvédelem, illetve a teremtésvédelem között, amiről Ferenc pápa beszél az enciklikában?

– A lényeg ugyanaz, a különbség elenyésző. Talán csak annyi, hogy amit az enciklikából tanulunk, az morális felelősség, a körülöttünk lévő világgal és a teremtés által kapott kincsekkel kapcsolatban, míg a természet- és környezetvédelem néha kicsit öncentrikus. Ami nekünk jó, azt megvédjük, a saját szempontjainknak megfelelően, és sokszor csak a kutatók figyelmeztetnek arra, hogy a természet önmagában is érték, függetlenül attól, hogy milyen szolgáltatást nyújt nekünk, embereknek.

– Az enciklikában a Szentatya ír a környezetszennyezésről és az éghajlatváltozásról, az ivóvíz kérdéseiről, a biológiai sokféleség elvesztéséről, ezek tragikus következményeiről. Tudós klímakutatóként miként vélekedik minderről?

– Sajnos Ferenc pápának teljesen igaza van ebben. Valóban arról van szó, ha nagyon sürgősen nem változtatunk alapvetően a teremtett világhoz, a természethez fűződő kapcsolatunkon, akkor nagyon komolyan veszélyeztetjük a civilizációnkat. A mostani világjárvány nagyon fontos vészharang ebből a szempontból, és meg kellene értenünk az összefüggést. Ha nem úgy bánunk a természettel, mint a Jóistentől kapott ajándékkal, hanem éppen ellenkezőleg, leigázzuk, hogy kielégítsük a pillanatnyi vágyainkat, túlfogyasztásunk és kapzsiságunk céljaira, akkor hosszú távon a saját létünket is veszélyeztetjük. Nem feltétlenül az emberi faj kerül veszélybe, hanem a civilizációnk és a kulturális örökségünk, amit Jézus születése óta létrehoztunk, értékekkel bővítettünk.

Hírdetés

– Arra gondol, hogy a mostani civilizációnk az összeomlás szélére jut, anarchikus állapotok lesznek világszerte?

– Igen, de nem csak erre. Nem tudom, milyen lesz az a civilizáció – ha egyáltalán annak lehet nevezni –, ha egy emberöltőn belül eltűnik az a történelmi-kulturális örökség, amit létrehoztunk, felhalmoztunk, és aminek a gyökeréből táplálkozunk, erőt merítünk.

Rámutat az enciklika arra is, hogy az éghajlat- és klímaváltozás igazi vesztesei pont a legszegényebbek lesznek, akik már most is szenvedő részesei ennek. A koronavírus-járvány néhány hónapos sokkot okozott csak nekünk, de egyértelműen láthattuk, hogy egészen másként kellett élnünk, mint ahogy megszoktuk, és az alapvető civilizációs értékeinknek nagy földrengést okoztak a korlátozások. Kénytelenek voltunk felfüggeszteni a megszokott kulturális szokásainkat, megváltoztak a társadalmi kapcsolataink. Ha hosszú távon is így kellene élnünk, biztos, hogy a civilizáció mint olyan, egészen átíródna. Sok szakértő figyelmeztet arra, hogy az éghajlatváltozás sokkal erőteljesebben fogja átírni a civilizációs értékeinket, szokásainkat, és nem tudhatjuk, hogy milyen civilizáció marad fent a sorozatos sokkok, földrengések után.

– Az enciklika egyik alapgondolata – amire Ön is utalt az imént –, hogy a Föld közös otthonunk, mindnyájan felelősséggel tartozunk érte. Ez egyszerűnek hangzik, mégsem valósul meg. Vajon miért?

– Az emberi önzőség, rövid távú gondolkodás az alapvető probléma. Ezért volt fontos, hogy az enciklika ezt morális alapra helyezte, hiszen egyértelműen ez a fő oka a természetrombolásnak. Akárhonnan nézzük, vizsgáljuk, mindig oda lyukadunk ki: az anyagi, tárgyi, dologi fogyasztást bálványosítjuk, bálványozzuk, és felbomlott az értékrendszerünk. Míg korábban sokkal fontosabb szerepet játszott az emberiség történelmében az erkölcs, a hit, a vallás, nem csak a dologi, testi élvezetek domináltak, addig nem szaladt el ennyire a természet- és környezetszennyezés. Ez csak a mai, elistentelenedett világban történt meg.

Ezért van rendkívüli jelentősége Ferenc pápa teremtésvédelmi enciklikájának, amelyben megmutatta a kiutat is. Az egyik kedvenc részem az enciklikából az ötödik fejezet, amikor a vásárlásról ír a Szentatya, hogy az nem csupán gazdasági, hanem morális cselekedet is, és az életmódunkat – aminek csúcsa a fogyasztási mániánk –, összeköti a környezetrombolással.

– Gyakran gondolok arra, hogy amiben ma élünk, az valójában technikai globalizáció, pedig sokkal inkább a szolidaritás globalizációjára lenne szükség. Nyilvánvalóan vannak jó szándékú, sok ember érdekében történő kezdeményezések, de összességében csak a szép szavak szintjén jelenik meg az irgalom, a szolidaritás…

– Ez érdekes gondolat. Valóban vannak globális kezdeményezések, mint a fentebb említett egyezmények a fenntartható fejlődésért, vagy a klímavédelemről szólók, ezek pontosan a szolidaritás globalizációja felé mutatnak. Sajnos azonban ezek száma még kevés, sokkal dominálóbb magatartás a fogyasztás globalizációja. Ez a két törekvés ellentétes irányba megy. A 2015-ös esztendő – benne a pápai enciklikával – történelmi jelentőségű esztendő volt, hatalmas lépés afelé, hogy a szolidaritás globálissá váljon világunkban. A mostani pandémia is jó lehetőség erre. A helyi közösségek szintjén működik is a szolidaritás, egymás segítése.

– Sok helyen járok, rengeteg emberrel beszélgetek, és úgy tapasztalom, hogy a kis közösségekben valóban rengeteg erőforrás van, karitatív, szociális, kulturális téren, meghatározó a szolidaritás ereje, gyönyörű példákkal találkozom, a gond inkább az, hogy a döntéshelyzetben lévőkből mintha hiányozna a feltétel nélküli irgalom, szolidaritás…

– Ez így van. Aki magas vezető pozícióba kerül, annál sokszor a hatalom koncentrálódása együtt jár az anyagi javakéval. Ezek együtt kísértésbe vihetnek, sokszor megronthatják az embert, elvakíthatják, képtelen lesz már a felelősségteljes, morális gondolkodásra, cselekvésre. Számomra ezért csodálatos példa Ferenc pápa, például amikor lemondott a tisztségével együtt járó privilégiumokról. Ő mindenben követi Jézust.

Fotó (archív): Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »