Ferenc pápa levele a Latin-Amerikai Pápai Bizottsághoz a világi hívők szerepéről a közéletben

Ferenc pápa levele a Latin-Amerikai Pápai Bizottsághoz a világi hívők szerepéről a közéletben

Április 26-án, kedden tették közzé Ferenc pápa levelét a Latin-Amerikai Pápai Bizottsághoz, melyet március 19-én írt alá. A testület március 1–4. között tartotta közgyűlését „A világiak nélkülözhetetlen elkötelezettsége a közéletben” témakörben a vatikáni Apostoli Palotában.

Ferenc pápa részt vett a Latin-Amerikai Pápai Bizottság márciusi közgyűlésén, és kötetlen módon szólt a testület tagjaihoz. Marc Ouellet bíboroshoz, a bizottság elnökéhez címzett üzenetében utólagosan összefoglalta  és továbbgondolásra ajánlotta megfontolásait.

A latin-amerikai kontextust szem előtt tartva a pápa a világiak közéleti tevékenységéről szólva első gondolatában hangsúlyozza, a lelkipásztorok küldetése azt szolgálja, hogy szemlélje, kísérje, védelmezze, támogassa és szolgálja az Istennek hozzá hű népét. Ahogy egy apa nem tudja önmagát értelmezni a gyermekei nélkül, éppúgy a pásztor nem létezhet nyáj nélkül. A pásztor a nép pásztora, Isten népét kell szolgálni, mégpedig belülről. Hol elöl jár vezetve, hol hátul megy bátorítva, hol együtt halad a szívdobbanásukat is megérezve. Őrizkedni kell a harsogó nagy szavaktól, mint amelyik azt mondja, hogy „most jött el a világiak órája”, miközben megállt az ilyen óra.

Ferenc pápa levelében a közös gyökérre, a keresztségre utalt, mellyel belépünk az Isten népébe. Világinak kereszteltek meg mindenkit, senki nem keresztelkedett meg papnak vagy püspöknek. A keresztség szentségi jele pedig eltörölhetetlen, mindörökké megmarad. Az egyház nem papok, felszentelt személyek elitcsapata, hanem mindnyájan együtt alkotjuk Isten népét. Isten népeként önazonosságunkat és méltóságunkat – ahogy a II. vatikáni zsinat megállapította – az adja, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.

Ferenc pápa arra kérte a bizottság tagjait, hogy figyelmesen tanulmányozzák Latin-Amerika egyházának egyik legnagyobb eltorzulását, a klerikalizmust. Ez a magatartás nemcsak megsemmisíti a keresztények személyiségét, hanem kevesbíti és leértékeli a keresztségi kegyelmet. Uniformizálja a világiakat, amennyiben „címzetteknek” tekinti őket és így elveszi tőlük azt a bátorságot, hogy az evangéliumot elvigyék a társadalmi és főként politikai tevékenység konkrét összefüggéseibe. A klerikalizmus továbbá azt a veszélyt is hordozza, hogy vele lassanként kialszik az a prófétai tűz, amellyel az egyház egészének kellene tanúságot tennie a világban. Továbbá elfelejti azt is, hogy az egyház láthatósága és szakramentalitása az Isten népe egészéhez tartozik.

Ferenc pápa utalt Latin-Amerika egyházának egyik érdekes jelenségére, mely mentes maradt a klerikalizmustól, ez pedig a népegyházi vallásosság. Ez azon kevés helyek egyike, melyben Isten népe, benne a papokkal, úgy tudott találkozni a Szentlélekkel, hogy közben mentes maradt a klerikalizmustól, mely ellenőrizni akarja Isten kenetét az övéin. A pápa utalt VI. Pál Evangelii nuntiandi (Az evangélium hirdetése) kezdetű apostoli buzdítására, mely szerint a népegyházi vallásosságnak megvannak a maga korlátai, mert nyitott sokféle torzulás befogadására, de ha jó irányítják, főként az evangelizáció pedagógiájával, akkor értékekben gazdaggá válik. A népegyházi vallásosság az Isten iránti nagy szomjúságról tanúskodik, főként az egyszerű és szegény emberek részéről, akiket nagylelkűvé és nagy áldozatokra képessé tud tenni egészen a hősiességig menően.

Olyan értékeket hordoz, mint az atyaság, a gondviselés tudata, az állandó és szeretettel teli jelenlét, a türelem a mindennapi élet keresztjei iránt, a nyitottság mások felé, a jámbor, istenfélő lelkület, amit egyszerűen népi vallásosságnak lehet nevezni. Helyes irányítással ez a vallásosság a nagyszámú népies tömegek számára mindjobban az Istennel való találkozás helyévé válhat Jézus Krisztusban – utal ismét a levél VI. Pál pápa Evangelii nuntiandi apostoli buzdítására, aki kijelenti, hogy ezek a népies vallási vágyak és keresések megfelelő támogatással a Szentlélek jelenlétét mutatják fel. Bízzunk az Isten népében – buzdít Ferenc pápa –, hogy ez a Szentlélek működik benne és így nem az egyházi hierarchia tulajdona. A népegyházi vallásosság révén Isten népének a műve nem kötődik csak a személy intim szférájához, hanem közös kultúrává alakul. Az evangéliumtól áthatott népi kultúra pedig a hitnek és a szolidaritásnak az értékeit hordozza, mely a társadalom igazabb és hívőbb fejlődését szolgálja.

Végül Ferenc pápa azt a kérdést tette fel a levelében, hogy a világiakat hogyan lehet segíteni a közéletben végzett küldetésük terén. Mindenekelőtt a mai szétesett és ellentmondásokkal teli világban a bátorítás és a személyes kísérés szolgálatát végezhetik, főként a szegények felé. Velük, de még inkább köztük, ajtót nyitva rájuk, velük együtt dolgozva, velük és értük álmodva. Nem a pásztornak kell megmondani, hogy a világiaknak mit kell tenni a különféle környezetükben. Sokáig azt hittük, hogy a világi keresztény az, aki az egyház különféle műveiben szolgál és kevésbé figyeltünk arra, hogy elkísérjük a világiakat a közéletben és a hétköznapjaikban végzett munkájuk és küldetésük során.

Önkéntelenül is egy világi elitcsapatot képeztünk, akik elkötelezett megkereszteltek és végül a papok dolgaiban tevékenykednek. Ahelyett hogy igényt tartanánk a megoldások meghozatalára, segíteni kell őket a keresésükben és a döntéseikben – Szent Ignác gondolata jegyében –, hogy „a hely, az idő és a személy szükségletének megfelelően” helyes döntéseket tudjanak meghozni, olvassuk Ferenc pápa levelében, melyet a Latin-Amerikai Pápai Bizottság tagjaihoz intézett.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »