Ferenc pápa katekézise: Hallgassuk meg Istent, válaszoljunk neki, vitatkozzunk vele!

Ferenc pápa katekézise: Hallgassuk meg Istent, válaszoljunk neki, vitatkozzunk vele!

Június 3-án délelőtt a Szentatya Ábrahám imájának témájával (Ter 15,1.3–6) folytatta az imádságról szóló katekézissorozatát. Kiemelte, hogy Ábrahám elsősorban hívő tetteivel imádkozott, hallgatott Istenre, együtt járt és meghitt kapcsolat került vele, mindig kész volt megtenni az ő akaratát.

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Egy hang váratlanul megszólal Ábrahám életében. Ez a hang felszólítja, hogy induljon el egy képtelennek tűnő úton. Ez a hang arra indítja, hogy szakadjon el otthonától, családi gyökereitől, hogy egy új, másik jövő felé menjen. És mindezt egy ígéret alapján, melyben csak bíznia kell.

A Biblia hallgat az első pátriárka múltjáról. A dolgok logikája szerint feltételezhetjük, hogy más istenségeket imádott; bölcs ember lehetett, aki rendre az eget és a csillagokat kémlelte. Az Úr ugyanis megígérte neki, hogy annyi utóda lesz, mint ahány csillag az égen ragyog.

És Ábrahám elindul. Hallja Isten hangját, és bízik a szavában. Ez fontos:

Elindulásával az istenkapcsolat felfogásának új módja születik; ez az oka, amiért Ábrahám pátriárka a nagy zsidó, keresztény és iszlám lelki hagyományban Isten tökéletes embereként van jelen, aki képes alárendelni magát neki akkor is, amikor akarata nehéznek, sőt egyenesen érthetetlennek bizonyul.

Ábrahám tehát a Szó embere. Amikor Isten szól, az ember e Szó receptorává válik, élete pedig azzá a hellyé, ahol e Szó megtestesülni kíván. Ez jelentős újdonság az ember vallási útján: a hívő ember életét elkezdik hivatásként felfogni, vagyis meghívásként, egy ígéret teljesülésének helyeként; és az ember már nem annyira egy rejtély súlya alatt mozog a világban, hanem az egy napon valóra váló ígéretből fakadó erővel. És Ábrahám hitt Isten ígéretének. Hitt, és ment, anélkül hogy tudta volna, hova megy – ezt mondja a Zsidóknak írt levél (vö. Zsid 11,8). De bízott!

A Teremtés könyvét olvasva felfedezzük, hogy Ábrahám az imát ahhoz a Szóhoz való állandó hűségben élte meg, amely időnként felhangzott útja során. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy Ábrahám életében a hit történelemmé válik.

Hírdetés

Istent már nem csak a kozmikus jelenségekben látják, mint egy távoli Istent, aki rettegést vált ki. Ábrahám Istene az „én Istenemmé” válik, személyes történelmem Istenévé, aki vezeti lépteimet, aki nem hagy el engem; napjaim Istene, kalandjaim társa; gondviselő Isten. Felteszem magamnak a kérdést, de titeket is kérdezlek: rendelkezünk mi ezzel az istentapasztalattal?

Megvan ez a tapasztalatunk? Gondolkodjunk el rajta!

Ábrahámnak erről a tapasztalatáról a lelkiségtörténet egyik legeredetibb szövege is tanúságot tesz: Blaise Pascal Feljegyzése [Mémorial]. Így kezdődik: „Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusok és a tudósok Istene. Bizonyosság, bizonyosság. Érzés. Öröm. Béke. Jézus Krisztus Istene.” Ez a feljegyzés, mely egy kis pergamenre van írva, amelyet a filozófus ruhájába varrva találtak meg halálát követően, nem értelmi reflexiót fejez ki Istenről, melyre egy olyan bölcs ember, mint ő képes, hanem Isten jelenlétének élő, megtapasztalt érzését. Pascal még azt a pontos pillanatot is feljegyzi, amikor megérezte ezt a valóságot, melyre végre rátalált: 1654. november 23-án este.

„Ábrahám imája elsősorban cselekedetekben fejeződik ki: hallgatag ember, aki minden szálláshelyén oltárt épít az Úrnak” (Katolikus Egyház katekizmusa, 2570). Ábrahám nem épít templomot, hanem kövekkel jelzett utat hagy maga mögött, melyek emlékeztetnek Isten átvonulására: meglepő ez az Isten, mint például amikor három vendég alakjában meglátogatja őt, akit ő és Sára udvariasan fogadnak, és aki bejelenti neki fiának, Izsáknak születését (vö. Ter 18,1–15). Ábrahám százéves volt, felesége pedig kilencven, többé-kevésbé. És hittek, bíztak Istenben. És felesége, Sára gyermeket fogant. Ebben a korban! Ilyen Ábrahámnak az Istene, a mi Istenünk, aki kísér bennünket!

A végső próbatételig, amikor Isten azt kéri tőle, hogy áldozza fel saját fiát, Izsákot, a vénségében kapott fiát, egyetlen örökösét. Ekkor Ábrahám drámaként éli meg hitét, éjszakai botorkálásként, csillagtalan égbolt alatt.

Maga Isten állítja majd meg Ábrahám lesújtani kész kezét, mert látja valóban teljes készségét (vö. Ter 22,1–19).

Testvérek, tanuljunk Ábrahámtól, tanuljunk meg hittel imádkozni: hallgatni az Urat, úton lenni, párbeszédet folytatni, akár vitatkozni is! Nem féljünk vitatkozni Istennel! Sőt olyat is mondok, ami eretnekségnek tűnik: sokszor hallottam, hogy az emberek azt mondták nekem: „Tudja, ez történt velem, és megharagudtam Istenre” –

Mert csak egy gyermek képes megharagudni édesapjára, és aztán újra találkozni vele. Tanuljunk meg Ábrahámtól hittel imádkozni, párbeszédet folytatni, vitatkozni, de mindig készen arra, hogy elfogadjuk Isten szavát és azt gyakorlatba ültessük!

Ábrahám így tanít bennünket imádkozni. Köszönöm!

Fotó: Vatican News

Fordította: Tőzsér Endre SP

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »