December 7-én a Szentatya folytatta a megkülönböztetésről szóló katekézissorozatát. A döntések meghozása utáni jelek fontosságáról elmélkedett: oda kell figyelnünk rájuk, mert ezek erősítik meg vagy cáfolják döntéseink helyességét.
Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A megkülönböztetés folyamatában a meghozott döntést közvetlenül követő időszakra is oda kell figyelnünk, hogy észrevegyük a döntés helyességét megerősítő vagy azt cáfoló jeleket. Döntést kell hoznom, megkülönböztetést végzek, mérlegelem a mellette és ellene szóló érveket, tudatosítom az érzéseket, imádkozom…, aztán ez a folyamat véget ér, meghozom a döntést, és akkor jön az a rész, amikor figyelmesnek kell lennem, amikor látnom kell. Mert
Láttuk, hogy az idő alapvető kritérium ahhoz, hogy felismerjük Isten hangját a sok más hang között. Egyedül ő az idő ura: az ő hangja eredetiségének ez az egyik ismertetőjegye, ez különbözteti meg az őt utánzóktól, akik az ő nevében beszélnek, de nem járnak sikerrel. A jó szellem egyik jellemzője az, hogy olyan békét közvetít, amely az idő múlásával is megmarad. Ha elmélyült megkülönböztetést végzel, majd meghozod a döntést, és ez tartós békét ad neked, az jó jel, azt jelzi, hogy jó úton jársz. Ez a béke harmóniával, egységgel, odaadással, buzgósággal jár.
Például, ha úgy döntök, hogy fél órával több időt szentelek az imádságra, és aztán azt tapasztalom, hogy a nap többi részét jobban élem meg, nyugodtabb vagyok, kevésbé szorongok, nagyobb gonddal és kedvvel végzem a munkámat, sőt némely nehéz emberrel való kapcsolatom is könnyebbé válik…: ezek mind fontos jelek, melyek a meghozott döntés helyessége mellett szólnak. A lelki élet körkörös: egy-egy választás jósága életünk minden területére jótékonyan hat. Mert ez Isten kreativitásában való részvétel.
Felismerhetünk néhány fontos szempontot, amelyek alapján a döntést követő időt a döntés jóságának lehetséges megerősítéseként értelmezhetjük; mert a döntést követő idő megerősíti a döntés jóságát. Ezekkel a fontos szempontokkal bizonyos mértékig már találkoztunk e katekézisek során, de most további alkalmazásukra is kitérünk.
Az első szempont az, hogy a döntést az Úr irántam tanúsított szeretetére és nagylelkűségére adott válasz lehetséges jelének tekintem-e.
Egy másik fontos elem az a tudat, hogy helyünkön érezzük magunkat az életben – nyugalom tölt el bennünket: „a helyemen vagyok” –, és egy nagyobb terv részének érezzük magunkat, amelyhez mi is szeretnénk hozzájárulni. A Szent Péter téren van két egyértelműen meghatározható pont – az ellipszis fókuszpontjai –, ahonnan Bernini oszlopai tökéletesen fedésben látszanak. Hasonlóképpen, az ember akkor ismeri fel, hogy megtalálta azt, amit keres, amikor a napja rendezettebbé válik, amikor azt érzi, hogy a sokféle érdeklődési köre egyre jobban összhangba kerül, amikor megfelelő fontossági sorrendet tud felállítani, és mindez könnyedén tudja megélni, újult erővel és bátran néz szembe a felmerülő nehézségekkel. Ezek annak jelei, hogy jó döntést hoztál.
A megerősítés másik jele például az, hogy a már eldöntött dolgok tekintetében szabadok maradunk, készek vagyunk megkérdőjelezni, sőt, ha helytelennek bizonyulnak, akkor lemondani róluk, keresve bennük az Úr lehetséges tanítását. Nem azért történik így, mintha ő meg akarna fosztani bennünket attól, ami kedves számunkra, hanem hogy szabadon, ragaszkodás nélkül éljük meg azt. Csak Isten tudja, mi jó igazán nekünk. Legyünk óvatosak, a birtoklási vágy a jó ellensége, megöli a szeretetet: a családon belüli erőszak számos esete – sajnos gyakran szólnak róluk a híradások – szinte mindig a másik szeretetének birtoklására való igényből, az abszolút bizonyosság követeléséből ered, ami megöli a szabadságot, megfojtja és pokollá teszi az életet.
Ha felkínáljuk neki azt, ami érdekünk szempontjából a legdrágább számunkra, az lehetővé teszi, hogy azt a lehető legjobb módon és igazságban éljük meg, mint ajándékot, amelyet ő adott nekünk, az ő ingyenes jóságának jeleként, tudva, hogy életünk – csakúgy, mint egész élettörténetünk – az ő jóságos kezében van. Ez az, amit a Biblia istenfélelemnek nevez, vagyis Isten iránti tiszteletnek – nem arról van szó, hogy Istentől félnünk kellene, nem! –, tiszteletről van szó, mely elengedhetetlen feltétele annak, hogy befogadjuk a Bölcsesség ajándékát (vö. Sir 1,1–18). Olyan ez a félelem, hogy minden más félelmet elűz, mert ez őfelé irányul, aki mindenek Ura. Az ő színe előtt semmi sem nyugtalaníthat bennünket. Ez Szent Pál megdöbbentő tapasztalata, aki azt mondta: „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindenre van erőm Abban, aki megerősít engem” (Fil 4,12–13). Ilyen a szabad ember, aki áldja az Urat: akkor is, amikor jó dolgok jönnek, akkor is, amikor kevésbé jó dolgok jönnek: áldott legyen, és menjünk tovább!
Ennek felismerése alapvető fontosságú a jó döntéshez, és megnyugtat bennünket azokkal kapcsolatban, amik felett nem tudunk rendelkezni, és amiket nem tudunk ellenőrzésünk alatt tartani, ilyenek: az egészségünk, a jövőnk, a szeretteink, a terveink.
Mindig úgy haladjunk előre, hogy így próbálunk döntést hozni, imádkozva, és megérezve, mi zajlik a szívünkben, és szép lassan haladjunk előre! Csak bátran!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
