Ferenc pápa: Jézus tanítványaiként nem lehetünk sem közömbösek, sem individualisták!

Ferenc pápa: Jézus tanítványaiként nem lehetünk sem közömbösek, sem individualisták!

Augusztus 12-én délelőtt a Szentatya folytatta „a világ gyógyításáról” múlt héten elkezdett katekézissorozatát. A Teremtés könyve alapján (Ter 1,27–28; 2,15) a hit és az emberi méltóság kapcsolatáról elmélkedett.

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A világjárvány megmutatta, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk mindnyájan, és mennyire szorosan kapcsolódunk egymáshoz. Ha nem vigyázunk egymásra, kezdve a legutolsókkal, akiket a legnagyobb baj sújt, beleértve a teremtést is, akkor nem tudjuk gyógyítani a világot.

Dicséretre méltó annak a sok embernek a munkája, akik ezekben a hónapokban tanúságot tettek felebarát iránti emberi és keresztény szeretetükről, akik saját egészségüket is kockára téve szentelik magukat a betegeknek. Hősök ők! Ugyanakkor a koronavírus nem az egyetlen kór, amellyel meg kell küzdenünk, hanem a világjárvány szélesebb elterjedésű társadalmi betegségeket is napvilágra hozott. Ezek egyike a személy torz felfogása, az a szemlélet, amely figyelmen kívül hagyja az ember méltóságát és társas voltát. Néha úgy tekintünk másokra, mint használható és eldobható tárgyakra. Ez a fajta szemlélet voltaképpen vakká tesz, s olyan individualista és agresszív hulladékkultúrát segít elő, amely fogyasztási cikké változtatja az embert (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 53.; Laudato si’ enciklika, 22.).

A hit fényében tudjuk azonban, hogy Isten másképp tekint a férfira és a nőre. Ő nem tárgynak teremtett bennünket, hanem szeretett és szeretni képes személynek; saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket (vö. Ter 1,27). Ily módon egyedülálló méltóságot adott nekünk, arra hívott, hogy közösségben éljünk vele, közösségben testvéreinkkel, tiszteletben tartva az egész teremtett világot. Mondhatni, közösségben és harmóniában kell élnünk. A teremtés harmónia, és úgy kell élnünk, hogy belesimuljunk ebbe a harmóniába. Ebben a közösségben, ebben a harmóniában – mely maga is közösség –, Isten képessé tesz bennünket arra, hogy életet hozzunk létre, és védelmezzük azt (vö. Ter 1,28–29), hogy dolgozzunk, és gondozzuk a földet (vö. Ter 2,15; Laudato si’ enciklika, 67.). Magától értődik, hogy nem lehet életet létrehozni és védelmezni harmónia nélkül; nélküle megsemmisül.

Jó példa erre az individualista szemléletre – mely nem harmónia – az evangéliumokban az, amikor a két tanítványnak, Jakabnak és Jánosnak az anyja Jézushoz fordul kérésével (vö. Mt 20,20–28). Azt szeretné, ha fiai az új király jobb és bal oldalán ülhetnének. Jézus azonban egy másfajta szemléletmódot javasol: a szolgálat és másoknak való életadás szemléletmódját, melyet meg is erősít azzal, hogy azonnal visszaadja a látását két vaknak, és tanítvánnyá teszi őket (vö. Mt 20,29–34). Ha törtetsz, ha könyökölsz és mások fölé akarsz kerülni, az lerombolja a harmóniát. Ez az uralkodásnak, mások elnyomásának a logikája. A harmónia teljesen más dolog: szolgálat.

Jézus tanítványaiként nem akarunk sem közömbösek, sem individualisták lenni – ez két, nagyon csúnya magatartás a harmónia ellen. Közömbösség: elfordítom a fejemet. Individualizmus: csak a saját érdekeimet nézem. Az Isten által teremtett harmónia azt kéri tőlünk, hogy figyeljünk másokra, mások igényeire, mások problémáira, hogy legyünk közösségben [másokkal]. Minden személyben fel akarjuk ismerni – bármilyen fajú, nyelvű vagy állapotú legyen is – az emberi méltóságot. A harmónia arra késztet, hogy felismerd az emberi méltóságot, az Isten által teremtett harmóniát, melynek középpontjában az ember áll.

Hírdetés

A II. vatikáni zsinat hangsúlyozza, hogy ez a méltóság elidegeníthetetlen, mert „Isten képmására teremtetett” (Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 12.). Ez az egész társadalmi élet alapja, és meghatározza annak működési elveit. A modern kultúrában a személy elidegeníthetetlen méltóságára történő legközelebbi utalás Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, amelyet Szent II. János Pál úgy nevezett, mint „mérföldkő az emberiség hosszú és nehéz útján”, [1.] és „az egyik legfontosabb kifejeződése az emberi lelkiismeretnek” [2.]. A jogok nemcsak egyéniek, hanem társadalmiak is; népeket, nemzeteket is megilletnek. [3.]

Társas lények vagyunk, társadalmi harmóniában kell élnünk, de amikor önzők vagyunk, tekintetünk nem a többiekre, nem a közösségre irányul, hanem önmagunkra, és ez csúnyává, rosszá, önzővé tesz bennünket, mert elpusztítja a harmóniát.

Minden ember méltóságának újbóli tudatosítása komoly társadalmi, gazdasági és politikai következményekkel jár. Az, hogy testvéreinkre és az egész teremtésre úgy tekintünk, mint a szerető Atyától kapott ajándékra, odafigyelést, gondoskodást és ámulatot vált ki belőlünk. Így a hívő ember, aki felebarátját testvérnek és nem idegennek tartja, együttérzően és megértően néz rá, nem pedig megvetően vagy ellenségesen. A világot a hit fényében szemlélve pedig, azon iparkodik, hogy – a kegyelem segítségével – fejlessze kreativitását és növelje lelkesedését a történelem drámáinak megoldására. Képességeit úgy fogja fel és fejleszti, mint hitéből fakadó kötelezettségeket, [4.] Isten ajándékait, melyeket az emberiség és a teremtett világ szolgálatába kell helyeznie.

Ez a közömbösségi kultúra kíséri a szemétbe dobás kultúráját: „Nem érdekelnek olyan dolgok, amelyek nem érintenek engem.” A hit mindig megköveteli, hogy hagyjuk magunkat kigyógyítani és megtéríteni individualizmusunkból, mind személyes, mind kollektív individualizmusunkból; például a pártokra jellemző individualizmusból.

Bárcsak „visszaadná látásunkat” az Úr, hogy újra felfedezhessük, mit jelent az emberiség családja tagjának lenni! És bárcsak tudna ez a látás konkrét tettekben megnyilvánulni, a minden emberrel való együttérzésnek, az irántuk tanúsított tiszteletnek, valamint a közös otthonunk gondozásának és őrzésének konkrét tetteiben!

JEGYZETEK

1. Beszéd az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűléséhez (1979. október 2.), 7.
2. Beszéd az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűléséhez (1995. október 5.), 2.
3. Vö. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 157.
4. Uo.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »