Ferenc pápa imádkozik a Fiona hurrikán dominikai és Puerto Rico-i áldozataiért

Ferenc pápa imádkozik a Fiona hurrikán dominikai és Puerto Rico-i áldozataiért

Hatalmas szelek söpörnek át a Karib-tengeren, 4-es erősségű viharrá változva a Bermuda-szigetcsoport felé tartanak. A Dominikai Köztársaságban és Puerto Ricóban kialakult árvizek nagy károkat okoztak. Ferenc pápa szeptember 21-én táviratban fejezte ki együttérzését a természeti csapástól sújtott lakossággal. A helyi hatóságok ekkor már három halálesetről és több ezer kitelepítettről számoltak be.

Ferenc pápát fájdalommal töltik el az idény első, már 210 km/h-t meghaladó széllel lesújtó Fiona hurrikán által okozott károk és áldozatok Santo Domingóban és Puerto Ricóban. A Szentatya két táviratot küldött Pietro Parolin bíboros államtitkár kézjegyével ellátva a helyi egyházaknak. Mindkét ország közösségeit Szűz Mária szerető kezébe ajánlotta.

A Freddy Antonio de Jesus Breton Martineznek, Santiago de Los Caballeros érsekéhez és a dominikai püspöki konferencia elnökének címzett levélben a pápa megáldja a karib-tengeri köztársaság összes lakóját. Azért imádkozik, hogy az Úr járjon közbe és nyújtson vigaszt „a szeretett dominikai embereknek”, akik szenvednek. A Szentatya arra kéri az egész keresztény közösséget és a jóakaratú embereket, hogy a szolidaritás és a testvéri közelség még nagyobb erőfeszítéseivel forduljanak azok felé, akik ennek a csapásnak az áldozatai, s akiket az Altagraciai Szűzanya szerető és anyai kezébe ajánl.

Hírdetés

A pápa a Puerto Rico-i püspöki konferencia elnökének, Ruben Antonio Gonzalez Medinának, Ponce püspökének küldött táviratában lelki közelségét és imáját fejezte ki „a szeretett Puerto Rico-i népnek”, akik elvesztett emberéleteket gyászolnak és komoly anyagi károkat szenvedtek a Fiona hurrikán miatt. Az országban vészhelyzet alakult ki, a földcsuszamlások miatt fák dőltek ki, villanyvezetékek szakadtak le, emellett számos infrastruktúra összeomlott. A szerencsétlenségek miatt Ferenc pápa az irgalmas Atyához imádkozik, hogy adjon vigaszt a szigetország lakóinak. A pápa táviratát áldásával zárja és az Isteni Gondviselés Szűzanyja kezébe ajánlja a Puerto Rico-i népet.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »