Ferenc pápa fogadta az irgalmasság szentévének szervezőit

Ferenc pápa fogadta az irgalmasság szentévének szervezőit

A pápa november 28-án a Kelemen teremben fogadta a rendkívüli jubileum bezárása alkalmából a szentév szervezőit és munkatársaikat, hogy kifejezze köszönetét elvégzett munkájukért.  

A szentatya külön is megköszönte Rino Fisichella érseknek és az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa munkatársainak a munkáját, akik a szentév főszervezői voltak. „A szentév nagyon mozgalmas volt, telve kezdeményezésekkel az egész egyházban, ahol kézzelfoghatóvá váltak az isteni irgalmasság művei” – mondta Ferenc pápa.    

„Az én munkám kezdetben – vallotta meg a pápa – csak egy egyszerű ráérzés volt. Miként mindig, az Úr most meglepett és messze túllépett az elvárásainkon, és így a vágy valósággá lett, amit aztán meg lehetett ünnepelni nagy hittel és örömmel a keresztény közösségekben szerte a világon. Az irgalmasság nyitott kapui a székesegyházakban és kegyhelyeken lehetővé tették a hívek számára, hogy megtapasztalhassák Isten szeretetét. Valóban valami rendkívüli dolog történt, amit most be kell illeszteni a mindennapok életébe, hogy az irgalmasság elkötelezettséggé és életstílussá váljon a hívek számára. Mindnyájan más és más módon tettétek lehetővé, hogy ezt a kegyelmi eseményt rendezett és biztonságos módon ünnepelhettük, a zarándokok nagy áradatával, továbbá olyan módon, hogy kitűnjön a jubileum mély spirituális értéke.”

Ferenc pápa köszönetet mondott az olasz belügyminiszternek is, aki biztosította a zarándokoknak, nemcsak Rómában, hanem az ország egész területén, hogy nyugalomban és biztonságban ünnepeljék a jubileumot. Megköszönte az országos és a római rendőrparancsnokok munkáját, akik a Vatikáni Csendőrséggel együtt garantálták mindenki biztonságát. A Szentatya háláját fejezte ki a Szentszék és az olasz kormány közötti kétoldali bizottság tagjainak, továbbá a Svájci Gárda testületének, valamint a különféle vatikáni intézményeknek, kiemelten a Kormányzóság és a Szent Péter-bazilika vezetőinek és dolgozóinak. Lazio tartomány vezetőit a pápa az egészségügyi ellátás terén nyújtott szolgálatukért ismerte el, emellett a Róma prefektusa által vezetett műszaki titkárság és a római önkormányzat szolgálatát is méltatta. Végül, de nem utolsó sorban  Ferenc pápa megköszönte a világ minden tájáról érkezett számos önkéntes munkáját, akik a mindennapok csendes és tapintatos munkájával járultak hozzá a jubileum kegyelmi eseményéhez.     
     
Zárszóként Ferenc pápa Szent Ágostont idézte: „»Ha irgalmasságot szeretnél, te magad légy irgalmas.« Elkötelezettségetekkel nem csak megbízható szolgálatot nyújtottatok, hanem az javára vált a világ minden országából Rómába érkezett zarándokok millióinak is!” – mondta elismerően a pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »