Ferenc pápa fogadta az alapítása 60. évfordulóját ünneplő Szent Anzelm Liturgikus Intézet tagjait

Ferenc pápa fogadta az alapítása 60. évfordulóját ünneplő Szent Anzelm Liturgikus Intézet tagjait

Május 7-én szombaton délben fogadta Ferenc pápa a Vatikánban a bencés rend gondozásában működő Szent Anzelm Liturgikus Intézet tanárainak és diákjainak 250 fős közösségét, akik idén ünneplik alapításuk 60. évfordulóját. Az intézet létrejöttének szükségességét a II. Vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium liturgikus konstitúciója fényesen igazolta.

Hozzájuk intézett beszédében Ferenc pápa három szempontot ajánlott a Liturgikus Intézet figyelmébe: az első a liturgiában való aktív és gyümölcsöző részvétel; a második az Eucharisztia ünneplése és az Egyház szentségei által éltetett egyházi közösség; a harmadik az evangelizációs küldetés impulzusa, amely a liturgikus életből indul ki és amely minden megkereszteltet érint. A Szent Anzelm Liturgikus Intézet ennek a hármas igénynek a szolgálatában áll. 

A pápa ezek közül elsőként az életre nevelést és a liturgikus életben való aktív részvételt emelte ki. A liturgia mélyreható és tudományos tanulmányozása ösztönözheti az embereket a liturgia szellemiségére. Először is a liturgia lelkületével kell eltelni, átérezve annak titkát, mindig új rácsodálkozással.

Nem rítusokról van szó, hanem Krisztus misztériumáról, aki egyszer s mindenkorra kinyilatkoztatta és beteljesítette a szentségeset, a sacrumot, az áldozatot és a papságot, a Lélekben és igazságban való istentiszteletet, mely a Szentírás, az egyházatyák, a Hagyomány és a Szentek iskolájában formálódik.

A második pont a liturgia tanulmányozása, amely az egyházi közösségben való növekedést feltételezi,

Hírdetés

Ezért Isten népének formálása alapvető feladat, hogy megéljük a teljesen egyházi liturgikus életet.

Harmadik szempontként a pápa a küldetésre utalt, amellyel minden liturgikus ünneplés végződik. Amit megélünk és megünnepelünk, indítson arra, hogy találkozzunk másokkal, a körülöttünk lévő világgal.

Ennek alapja pedig az ima, különösen is a liturgikus ima, ami megnyit bennünket a párbeszédre, a találkozásra, az ökumenikus szellemre és a befogadásra.

Végül Ferenc pápa aláhúzta, hogy e három szempont együttesen a nagyobb egyházi egység megteremtése szolgálatában áll. Ugyanakkor óvva intett a formalizmus kísértésétől. A II. Vatikáni zsinat bőségesen elő akarta készíteni Isten Igéjének és az Eucharisztiának az asztalát, hogy lehetővé tegye Isten jelenlétét népe körében. A világ mai kihívásai nagyon erőteljesek, ezért az Egyháznak – mint mindig – ma is a liturgia szerint kell élnie – zárta beszédét Ferenc pápa a fennállása 60. évfordulóját ünneplő Szent Anzelm Liturgikus Intézet küldöttségéhez.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »