Ferenc pápa elindult a „bűnbánó zarándoklatra” Kanadába

Ferenc pápa elindult a „bűnbánó zarándoklatra” Kanadába

Ferenc pápa július 24-én, vasárnap reggel a róma-fiumicinói nemzetközi repülőtérről indult el, hogy megkezdje 37. nemzetközi apostoli útját, amelynek során Kanadát keresi fel. Az észak-amerikai országból július 30-án indul vissza a Vatikánba.

Vasárnap reggel Ferenc pápa egy ITA Airways repülőgépen hagyta el Rómát, amellyel megkezdte apostoli útját Kanadába. A pápai repülőgép 9.16-kor indult, és várhatóan helyi idő szerint délelőtt 11.20-kor (magyar idő szerint 19.20-kor) száll le Edmonton városában. A tervek szerint Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Salma Lakhani hadnagy, Alberta kormányzója fogadja hivatalosan a Szentatyát.

A pápa a repülőtérről a Szent József Szemináriumba megy, és a hosszú repülőút után pihenéssel tölti a nap hátralévő részét.

Ferenc pápa kanadai apostoli látogatásának első nyilvános programjai július 25-én, hétfőn reggel kezdődnek.

*

Hírdetés

Július 17-én, vasárnap az Úrangyala imádság alkalmával a pápa így fogalmazott: „Sajnos Kanadában sok keresztény – köztük szerzetes intézmények egyes tagjai is – hozzájárult a kulturális asszimilációs politikához, amely a múltban sokféleképpen súlyosan károsította az őshonos közösségeket.” A Szentatya reményének adott hangot, hogy kanadai „bűnbánó zarándoklata” hozzájárul az őslakosokkal a gyógyulás és a kiengesztelődés folyamatához.

Szombaton Pietro Parolin bíboros államtitkár a Vatikáni Rádiónak adott interjújában a kanadai apostoli úttal kapcsolatban megismételte a pápa szavait. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa látogatása összefüggésben van azzal, hogy márciusban és áprilisban a Vatikánban találkozott az őslakosok képviselőivel.

„A közelség a kulcsszó” – fogalmazott Parolin bíboros. „A pápa nemcsak szavakat hangoztat majd, hanem mindenekelőtt közel kíván lépni és konkrétan is ki akarja fejezni közelségét. Ezért arra törekszik, hogy a saját kezével érintse meg a lakosság szenvedését, velük imádkozzon, és zarándokká legyen közöttük.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »