Ferenc pápa Bakuban: A hit nem varázserő életünk gondjainak megoldására!

Ferenc pápa Bakuban: A hit nem varázserő életünk gondjainak megoldására!

Október 2-án délelőtt a Szentatya egy kisszámú katolikus közösséggel ünnepelte a szentmisét Bakuban, Azerbajdzsánban, a szaléziak központjához tartozó Szeplőtelen Szűz Mária-templomban.

Hitről és szolgálatról szóló homíliáját teljes terjedelmében közöljük.


Isten szava ma a keresztény élet két lényegi összetevőjét állítja elénk: a hitet és a szolgálatot. A hittel kapcsolatban az Úrhoz intézett két különleges kérést hallottunk.

Az első Habakuk prófétáé, aki azért könyörög Istenhez, hogy lépjen közbe és állítsa helyre az igazságosságot és a békét, amelyet az emberek erőszakkal, veszekedéssel és viszállyal összetörtek: „Meddig kell még, Uram – mondja –, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál?” (Hab 1,2). Isten úgy válaszol, hogy nem lép közbe közvetlenül, nem oldja meg a helyzetet azonnal, nem lép fel erővel. Ellenkezőleg: arra hív, hogy várjon türelemmel, ne veszítse el a reményt; főként a hit fontosságát emeli ki, mert hite által fog az ember élni (vö. Hab 2,4b). Isten velünk is így tesz: nem teljesíti vágyainkat, amelyek azonnal és állandóan meg akarnák változtatni a világot és a többieket, hanem arra törekszik, hogy meggyógyítsa szívünket: az én szívemet, a te szívedet, valamennyiünk szívét. Isten szívünk megváltoztatásával változtatja meg a világot, és ezt nélkülünk nem tudja megtenni. Az Úr azt szeretné tehát, hogy megnyissuk előtte szívünk kapuját, hogy beléphessen életünkbe. Éppen ez az előtte való megnyílás, ez a beléje vetett bizalom a „győzelem a világ fölött, a mi hitünk” (1Jn 5,4). Mert, ahol Isten nyitott és bizalommal teli szívre talál, ott csodás dolgokat képes végbevinni.

Az viszont, hogy hitünk legyen, hogy élő hitünk legyen, nem könnyű; ezért hallhattuk a második kérést, amellyel az apostolok fordulnak az Úrhoz az evangéliumban: „Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,6). Szép ez a kérés, ez az imádság, amelyet mi is elmondhatunk Istennek mindennap. Az isteni válasz azonban meglepő, és ebben az esetben is megfordítja a kérést: „Ha lenne hitetek…” Ő az, aki kéri, hogy legyen hitünk! Mert a hitet, mely Isten ajándéka, és melyet mindig kérnünk kell, a magunk részéről ápolnunk kell! A hit nem egy varázserő, amely az égből pottyan az ölünkbe, nem egy „adottság”, amelyet egyszer s mindenkorra megkapunk, nem is egy szupererő, amellyel megoldhatjuk az élet gondjait. Hiszen egy olyan hit, amely saját szükségleteink kielégítésére szolgál, az önző, önmagunk körül forgó hit lenne. A hitet nem szabad összetéveszteni azzal az állapottal sem, hogy jól vagyunk, jól érezzük magunkat, hogy lelki vigaszt élünk meg, mert egy kis béke van szívünkben. A hit az az aranyfonal, amely összeköt minket az Úrral, a hit az abból fakadó tiszta öröm, hogy vele vagyunk, egységben vagyunk vele; a hit életre szóló ajándék, de csak akkor terem gyümölcsöt, ha mi is megtesszük a magunkét.


Mi az, amit nekünk kell tenni? Jézus tudtunkra adja: a szolgálat. Az evangéliumban ugyanis az Úrnak a hit hatalmáról szóló szavait a szolgálatról szóló szavak követik. Hitet és szolgálatot nem lehet elválasztani egymástól, sőt szorosan összetartoznak, egymásba fonódnak. Hogy megvilágíthassam, mire gondolok, szeretnék egy számotokra jól ismert képet, szeretném a szépen szőtt szőnyeg hasonlatát használni: szőnyegeitek valódi műalkotások, ősidőktől fogva készítitek őket. Mindannyiatok keresztény élete is messziről jön, olyan ajándék ez, amelyet az egyházban kaptunk, és amely Istennek, a mi Atyánknak szívéből származik, aki szeretné mindannyiunkból a teremtett világ és a történelem egy-egy műalkotását megalkotni. Minden szőnyeget, jól tudjátok, vetülékkel és láncfonallal szőnek, egyedül ezzel a rendszerrel születik szép, harmonikus alkotás. Így van ez a keresztény élettel is: nap mint nap türelmesen kell szőni, egymással keresztezni a jól megválasztott vetülék- és láncfonalat: a hit vetülékét és a szolgálat láncfonalát. Amikor a hittel egybekapcsolódik a szolgálat, a szív nyitott, fiatal marad, és kitágul a jó megtételére. Ekkor a hit, miként Jézus mondja az evangéliumban, erőssé válik és csodákat visz végbe. Ha ezen az úton jár, akkor éretté és erőssé válik, feltéve, hogy mindig egységben marad a szolgálattal.

De mi a szolgálat? Gondolhatnánk, hogy pusztán kötelességeink hű teljesítése vagy néhány jótett végbevitele. Jézus szemében viszont sokkal több! A mai evangéliumban – nagyon erős, radikális szavakkal is – teljes rendelkezésre állást kér tőlünk, teljes szolgálatkészségben élt életet, számítás és nyereség nélkül. Miért követel ilyen sokat Jézus? Mert ő így szeretett minket, szolgánkká vált „mindvégig” (Jn 13,1), azért jött, hogy „szolgáljon és odaadja életét” (Mk 10,45). És még ma is ez történik, valahányszor bemutatjuk a szentmisét: az Úr közénk jön, és bármennyire ajánlkozhatunk is szolgálni és szeretni őt, ő mindig megelőz minket, jobban szolgál és szeret minket, mint amit elképzelni vagy kiérdemelni tudunk. saját életét adja nekünk. És arra hív, hogy kövessük őt: „Ha valaki szolgálni akar nekem, kövessen!” (Jn 12,26).
Tehát nem arra kaptunk meghívást, hogy csak jutalomért szolgáljunk, hanem hogy Istent utánozzuk, aki irántunk való szeretetből szolgává tette önmagát. És nem az a dolgunk, hogy hébe-hóba szolgáljunk, hanem hogy szolgálva éljünk! Ekkor a szolgálat életstílussá válik, sőt összefoglalja az egész keresztény életstílust: szolgálni Istent az imádásban és az imádságban; nyitottnak és szolgálatkésznek lenni; konkrétan szeretni felebarátunkat; odaadóan dolgozni a közjóért.

A keresztények életéből se hiányoznak a kísértések, amelyek eltávolítanak a szolgáló életstílustól, s végül az életet hasznavehetetlenné teszik. Ahol tehát nincs szolgálat, ott az élet hasznavehetetlen! Megemlíthetünk itt két kísértést. Egyik, hogy hagyjuk langyossá válni szívünket. A langyos szív lustaságba zárkózik és elfojtja a szeretet tüzét. Aki langyos, azért él, hogy kielégítse saját kényelmi igényeit, melyek azonban sosem szűnnek meg, s így ő sem lesz soha elégedett; lassanként megelégszik egy középszerű élettel. A langyos ember idejéből és szívéből csak bizonyos „százalékot” tart fenn Istennek és másoknak, nehogy valaha is túlzásba essen, mi több, iparkodik mindig takarékoskodni. Így élete ízetlenné válik: mint egy tea, amely korábban finom volt, de ha kihűl, nem lehet már meginni. Biztos vagyok azonban, hogy ti, azok példájára tekintve, akik megelőztek benneteket a hitben, nem hagyjátok, hogy langyossá váljon szívetek! Az egész egyház, mely különleges rokonszenvet érez irántatok, most rátok tekint és bátorít titeket: nagyon értékes kis nyáj vagytok Isten szemében!


Van egy másik kísértés is, amelybe beleeshetünk, de nem azért, mert tétlenek, hanem mert „túlságosan tevékenyek” vagyunk: amikor úrnak, gazdának gondoljuk magunkat, amikor csak azért keressük a munkát, hogy tekintélyt szerezzünk magunknak és látsszunk valakinek. Ekkor a szolgálat eszközzé válik és már nem a cél lesz, mert a cél a hírnév lett; aztán jön a hatalom, a nagyravágyás. „Köztetek azonban – emlékeztet Jézus mindannyiunkat – ne így legyen: hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok” (Mt 20,26). Így épül és szépül az egyház!

Ismét előveszem a szőnyeg képét, és a ti szép közösségetekre alkalmazom: valamennyien olyanok vagytok, mint egy csillogó selyemfonal, de csak akkor lesz a fonalakból szép alkotás, ha szépen össze vannak szőve; önmagukban nem jók semmire. Maradjatok mindig egységben egymással, éljetek alázatosan szeretetben és örömben, és az Úr, aki összhangot teremt a különbözőségben, megóv majd titeket!

Segítsen minket a Szeplőtelen Szűznek, valamint a szenteknek, különösen is Kalkuttai Szent Teréznek a közbenjárása, akinek a hitéből és szolgálatából fakadó gyümölcsök jelen vannak köztetek. Szívleljük meg az ő csodálatos szavait, amelyek jól összefoglalják a mai nap üzenetét: „A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat. A szolgálat gyümölcse a béke” (Az egyszerű ösvény, Bevezetés).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »