Ferenc pápa: Az önmagának való ember nem ír történelmet!

Ferenc pápa: Az önmagának való ember nem ír történelmet!

Szeptember 25-én közös szentmisével zárult a katekéták többnapos jubileuma, amelyen mintegy tizenötezer hitoktató vett részt a Vatikánban. A Szentatya homíliáját és a mise végén elmondott köszöntő szavait teljes terjedelmükben közöljük.

A szentleckében Pál apostol olyan figyelmeztetéseket fogalmaz meg Timóteusnak, de nekünk is, amelyeket szívén visel. Többek között azt kéri, hogy „tartsd meg tisztán és feddhetetlenül a parancsot” (1Tim 6,14). Csak egyetlen parancsról beszél! Mintha csak azt akarná, hogy szemünket a hit szempontjából lényegesre szegezzük. Pál apostol ugyanis nem emleget sok dolgot vagy szempontot, hanem a hit középpontját hangsúlyozza. Ez a középpont pedig, mely körül mindig forog, ez a dobogó szív pedig, mely mindennek életet ad: a húsvét meghirdetése, az első örömhírhirdetés: az Úr Jézus feltámadt, az Úr Jézus szeret téged, életét adta érted, feltámadottként ott él melletted és mindennap vár rád! Ezt sosem szabad elfelejtenünk! Ma, a katekéták jubileumán azt kéri tőlünk Isten, hogy sose fáradjunk bele abba, hogy a hit központi tartalmát tegyük az első helyre: az Úr feltámadt! Nincsenek ennél fontosabb tartalmak, semmi sincs, ami tartósabb és időszerűbb lenne! A hit minden tartalma akkor válik széppé, ha kapcsolatban marad ezzel a középponttal, ha átjárja a húsvéti örömhír. Ha viszont, elkülönítve marad, elveszíti értelmét és erejét. Az a feladatunk, hogy mindig az Úr szeretetének újdonságát éljük és hirdessük: „Jézus valóban szeret téged, úgy, ahogy a vagy! Készíts helyet neki: az élet csalódásai és sebei ellenére add meg neki a lehetőséget, hogy szeressen téged! Nem okoz majd csalódást!”

A parancs, amelyről Szent Pál beszél, eszünkbe juttatja Jézus új parancsát is: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A Szeretet-Istent úgy hirdetjük, ha szeretünk: nem a meggyőzés erejével, sosem az igazság másokra kényszerítésével, de még valamely vallási vagy erkölcsi kötelességhez való merev ragaszkodással sem. Istent úgy hirdetjük, ha találkozunk az emberekkel, ha odafigyelünk élettörténetükre. Mert az Úr nem egy eszme, hanem élő személy: üzenetét csak az egyszerű és igaz tanúságtétellel, mások meghallgatásával és befogadásával, az öröm sugárzásával adhatjuk tovább. Nem beszélünk jól Jézusról, ha szomorúak vagyunk, és Isten szépségét nem ragyogtatjuk fel pusztán azzal, ha szép prédikációkat mondunk! A reménység Istenét az által hirdetjük, ha itt és most megéljük a tevékeny szeretet evangéliumát, és nem félünk attól, hogy azt új formákban is hirdessük.

A mai vasárnap evangéliuma segít megértenünk, mit jelent szeretni, de főként, hogy miként kerülhetünk el bizonyos veszélyeket. A példabeszédben egy gazdag ember szerepel, aki nem veszi észre Lázárt, a „kapujánál fekvő” szegényt (Lk 16,20). Ez a gazdag voltaképpen nem tesz rosszat senkinek, nem mondja a szöveg, hogy gonosz lenne. Van viszont egy súlyosabb betegsége, mint Lázárnak, róla ugyanis azt olvassuk, hogy „tele volt fekéllyel” (Lk 16,20): ez a gazdag súlyos vakságban szenved, nem lát tovább saját világánál, a lakomák és pompás ruhák világánál. Nem lát túl háza kapuján, nem lát el oda, ahol Lázár fekszik, mert nem érdekli az, ami kívül történik. Nem lát a szemével, mert nem érez a szívével. Szívét elárasztotta a világiasság, mely elaltatja a lelket. A világiasság olyan, mint a „fekete lyuk”, amely elnyeli a jót, kioltja a szeretetet, mert mindent saját énjébe olvaszt. Ekkor csak a felszínes dolgok látszanak, és az ember nem veszi észre a többieket, mert mindennel szemben közömbössé válik. Aki ebben a súlyos vakságban szenved, gyakran „kancsal” magatartásformákat követ: hajbókol a híres, a magas rangú, a világ által csodált személyek előtt, de elfordítja tekintetét korunk Lázárjairól, a szegényekről és szenvedőkről, az Úr kedveltjeiről.

Az Úr viszont rátekint arra, akit a világ elhanyagol és kidob. Jézus példabeszédeiben Lázár az egyetlen személyiség, akit ő néven nevez. Nevének jelentése: „Isten megsegít.” Isten nem felejti el őt, befogadja országának lakomájára, Ábrahám mellé, az áradó szeretet közösségébe. Ezzel ellentétben a gazdag embernek még neve sincs a példabeszédben. Élete feledésbe merül, mert az önmagának való ember nem ír történelmet! A keresztény embernek viszont történelmet kell írnia! Ki kell lépnie önmagából, hogy történelmet írjon! De az önmagának élő ember nem ír történelmet! A mai érzéketlenség örökre áthidalhatatlan szakadékokat ás. Mi pedig manapság a közönynek, az önzésnek, a világiasságnak ebben a betegségében szenvedünk!

Van egy másik fontos részlet, egy ellentét a példabeszédben. E névtelen ember dúskáló életét fitogtatás jellemzi: őbenne minden szükségletekre és jogokra hivatkozik. Halottként is segítségért folyamodik, a jogait követeli. Lázár szegénységét ellenben nagy méltósággal mutatja be a szöveg: száját nem hagyja el panaszkodás, tiltakozás vagy becsmérlő szó. Ez nagyon értékes tanítás: Jézus szavának szolgáiként nem hivalkodhatunk felszínes dolgokkal és n em lehetünk dicsőséghajhászók; ugyanakkor nem lehetünk szomorúak vagy kesergők sem. Nem vagyunk vészpróféták, akik abban lelik kedvüket, hogy mindenben veszélyt vagy eltévelyedést látnak; nem vagyunk olyanok, akik elsáncolják magukat saját közegükbe, és keserűen ítélkeznek a társadalomról, az egyházról, mindenről és mindenkiről, s így negatív életszemléletükkel beszennyezik a világot. Nem töltheti el a panaszkodó szkepticizmus azt, aki meghitt viszonyban van Isten szavával!

Aki Jézus reményét hirdeti, az örömet hordoz és távolra lát, távlatai vannak, és nem zárkózik falak közé. Távolra néz, mert képes átlátni a rosszon és a nehézségeken. Ugyanakkor jól lát közelre is, mert odafigyel felebarátjára és annak szükségleteire. Az Úr azt kéri ma tőlünk, hogy látva a mai korban élő sok Lázárt, ne legyünk belenyugvók, hanem keressük a módját, hogy találkozzunk velük és segítsük őket, és ne hárítsuk másokra a feladatot, s ne mondjuk azt: „Holnap majd segítlek, ma nem érek rá, holnap majd segítlek!” Ez bűn! Azt az időt, amelyet mások megsegítésére szánunk, Jézusnak adjuk, olyan szeretet az, amely megmarad: a mi mennyei kincsünk, melyre itt a földön törekszünk.

Végezetül, kedves katekéták, kedves testvéreim, az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy nap mint nap megújuljunk a húsvét meghirdetésének öröméből: Jézus meghalt és feltámadt, Jézus személyesen szeret bennünket! Adjon erőt nekünk, hogy meg tudjuk élni és hirdetni tudjuk a szeretet parancsát, legyőzve a felszínesség vakságát és a világiasság szomorúságát! Tegyen érzékennyé minket a szegények iránt, akik az evangéliumnak nem a függelékét jelentik, hanem azt a központi oldalát, amely mindig nyitva áll mindenki előtt!

A Szentatya szavai a szentmise végén, az Úrangyala elimádkozása előtt:

Kedves testvéreim!

Tegnap Würzburgban (Németországban) boldoggá avatták Engelmar Unzeitiget, a mariannhilli misszionáriusok kongregációjának papját. A hit iránti gyűlöletből ölték meg a dachaui koncentrációs táborban. Ő a gyűlöletre szeretettel, a kegyetlenségre szelídséggel válaszolt. Életpéldája segítsen minket, hogy a tevékeny szeretet és a remény tanúi legyünk a megpróbáltatások között is.

Örömmel csatlakozom Mexikó püspökeihez, hogy támogassam az egyház és a civil társadalom elkötelezett munkáját a család és az élet védelmének érdekében, a család és az élet ugyanis különleges lelkipásztori és kulturális odafigyelést igényel az egész világon. Biztosítom továbbá a kedves mexikói népet imámról, hogy megszűnjön az erőszak, mely ezekben a napokban papokra is lesújtott.

Ma van a hallássérültek világnapja. Szeretném üdvözölni az összes siket embereket, akik közöttünk is vannak, és bátorítom őket, hogy járuljanak hozzá egy olyan egyház és társadalom építéséhez, amely egyre képesebbé válik mindenki elfogadására.

Végül külön is köszöntelek benneteket, kedves katekéták! Köszönöm elkötelezett munkátokat, melyet az egyházban az evangelizálásnak, a hit továbbadásának szolgálatában végeztek. Szűz Mária segítsen titeket, hogy állhatatosak maradjatok a hit útján, és életetekkel tanúsítsátok azt, amit a hitoktatásban másoknak átadtok!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »