Ferenc pápa az imavirrasztáson: Jézus azt akarja, hogy vele együtt mi is igent mondjunk életünkre!

Ferenc pápa az imavirrasztáson: Jézus azt akarja, hogy vele együtt mi is igent mondjunk életünkre!

Január 26-án este mintegy hatszázezer fiatal részvételével tartották meg a panamavárosi ifjúsági világtalálkozó egyik legjobban várt eseményét, az imavirrasztást. A Szentatya a 21. századi fiatalok nyelvén bátorította őket, de a felnőttek számára is komoly programot fogalmazott meg.

Ezen az estén azt is hallhattuk, ahogyan Mária igenje visszhangra talál, és megsokszorozódik nemzedékeken át. Sok fiatal van, akik Mária példájára kockáztatnak és felteszik az életüket, mert egy ígéret vezeti őket. Köszönjük Erikának és Rogeliónak a tanúságtételt, amellyel megajándékoztak bennünket. Bátrak voltak: megérdemlik, hogy megtapsoljuk őket! Köszönöm! Megosztották velünk félelmeiket, nehézségeiket, mindazt a kockázatot, amit vállaltak, mielőtt lányuk, Inés megszületett. Egyszer csak azt mondták: „Nekünk, szülőknek, több okból nehéz lenne elfogadni, ha beteg vagy fogyatékos gyermekünk születne”, ez nyilvánvaló, ez érthető. De a meglepő az volt, amikor hozzátették: „lányunk születésekor eldöntöttük, hogy egész szívünkből szeretni fogjuk”. A kislány érkezése előtt, minden előzetes hír és felmerülő nehézség ellenére döntést hoztak, és Máriához hasonlóan kimondták, hogy „történjék”, eldöntötték, hogy szeretni fogják. Látva törékeny, védtelen és rászoruló lányotok életét, a válaszotok, Erika és Rogelio, igen volt, és ezért van egy Inésünk. Ti mertétek hinni, hogy a világ nem csak az erőseké!

Igent mondani az Úrnak azt jelenti, hogy merjük átölelni az életet, ahogyan jön, minden törékenységével és kicsinységével, és sok esetben minden ellentmondásosságával és értelmetlenségével, ugyanazzal a szeretettel, amelyről Erika és Rogelio beszéltek. Elfogadni az életet, ahogy jön. Ez azt jelenti, hogy átöleljük hazánkat, családunkat, barátainkat úgy, amilyenek, törékenységeikkel és kicsinységeikkel együtt. Az élet átölelése történik akkor is, amikor elfogadunk mindent, ami nem tökéletes, mindent, ami nem tiszta és hibátlan, de ezért nem kevésbé szeretetre méltó. Talán nem szeretetre méltó valaki azért, mert fogyatékkal él vagy gyengécske? Kérdezem tőletek: egy fogyatékkal élő, egy törékeny személy méltó a szeretetre? [A fiatalok válaszolják: Igen!] Nem hallatszik eléggé… [Igeeen!] Megértettétek. Másik kérdés, nézzük, hogyan válaszoltok. Valaki, aki külföldi, aki hibázott, aki beteg vagy börtönben van, méltó a szeretetre? [Igen!] És Jézus így cselekedett: átölelte a leprást, a vakot és a bénát, átölelte a farizeust és a bűnöst. Átölelte a kereszten a latort, sőt átölelte azokat is, akik keresztre feszítették, és megbocsátott nekik.

Miért? Mert csak az menthető meg, akit szeretünk! Nem tudsz megmenteni sem egy személyt, sem egy szituációt, ha nem szereted. Csak az menthető meg, akit szeretünk. Megismételjük? [Közösen mondják:] Csak az menthető meg, akit szeretünk. Még egyszer! [A fiatalok: Csak az menthető meg, akit szeretünk.] Ne felejtsük el! Ezért mentett meg bennünket Jézus, mert szeret bennünket és szeretete nem csökken irántunk. Elkövethetünk millió egy dolgot, ő mégis szeret bennünket és megment bennünket. Mert csak az menthető meg, akit szeretünk! Csak az alakítható át, amit átölelünk. Az Úr szeretete nagyobb minden ellentmondásosságunknál, minden gyengeségünknél és minden kicsinységünknél. De épp ellentmondásosságainkon, gyengeségeinken és kicsinységeinken keresztül akarja írni ezt a szeretettörténetet. Átölelte a tékozló fiút, átölelte Pétert tagadásai után, és mindig minket is átölel, mindig, eleséseink után, segít felkelni és talpra állni. Mert az igazi bukás – figyeljetek erre! –, az igazi bukás, mely tönkreteheti életünket, az, ha fekve maradunk, és nem fogadunk el segítséget. Van egy gyönyörű alpesi ének, amelyet a hegyeket járva szoktak énekelni: „A hegymászás művészetében nem az a győztes, aki nem esik el, hanem aki nem marad elesve.” Ne maradjunk elesve! Nyúl feléd a kéz, hogy felsegítsen! Ne maradj elesve!

Az első lépés az, hogy ne féljünk úgy fogadni az életet, ahogy jön, ne féljünk úgy átölelni az életet, amilyen! Ez az élet fájának üzenete, amelyet ma láttunk.
Köszönjük, Alfredo, a tanúságtételedet és a bátorságodat, hogy megosztottad velünk! Nagyon megérintett engem, amikor azt mondtad: „Elkezdtem dolgozni az építkezésen, amíg be nem fejeződött az a projekt. Munkahely nélkül a dolgok más színezetet kaptak: iskola nélkül, foglalkozás nélkül és munka nélkül.” Azzal a négy „nélkül”-lel szeretném összefoglalni ezt, amelyek nélkül életünk gyökértelen lesz és elszárad: munka nélkül, oktatás nélkül, közösség nélkül, család nélkül. Tehát gyökértelen életekről van szó. Munka nélkül, oktatás nélkül, közösség nélkül, család nélkül. Ez a négy „nélkül” megöl bennünket.

Senki sem nőhet fel úgy, hogy nincsenek erős gyökerei, melyek segítik szilárdan állni, földbe gyökerezni. Könnyen „elszáll” az ember, ha nincs mibe kapaszkodnia, nincs mibe fogódzkodnia. Olyan kérdés ez, amelyet nekünk, felnőtteknek, fel kell tennünk magunknak, sőt, olyan kérdés, amelyet nektek kell feltennetek a felnőtteknek, nekünk pedig válaszolnunk kell rá: Milyen gyökereket, milyen alapokat adunk, hogy személyként kibontakozhassatok? Mennyire könnyű kritizálni a fiatalokat és méltatlankodással tölteni az időt, miközben megfosztjuk őket a munkalehetőségektől, a tanulási és közösségi lehetőségektől, amelyekbe kapaszkodhatnának és jövőről álmodhatnának! Tanulás nélkül nehéz jövőről álmodni, munka nélkül nagyon nehéz jövőről álmodni, család és közösség nélkül szinte lehetetlen jövőről álmodni! Mert jövőről álmodni azt jelenti, hogy megtanulunk válaszolni nemcsak arra, hogy miért élek, hanem hogy kiért élek, kiért érdemes odaadnom az életemet. És ezt nekünk, felnőtteknek kell lehetővé tennünk, úgy, hogy adunk nekik munkát, oktatást, közösséget, lehetőségeket.

Amint Alfredo mondta, amikor valaki leszakad, és munka nélkül, oktatás nélkül, közösség nélkül és család nélkül marad, a nap végén üresnek érzi magát, és megpróbálja betömni valamivel azt az ürességet, valamilyen zöldséggel. Mert már nem tudjuk, kiért éljünk, kiért küzdjünk és kit szeressünk. A felnőttektől, akik itt vannak, és akik néznek bennünket, kérdezem: Mit tesztek, hogy jövőt, jövőkedvet ébresszetek a mai fiatalokban? Tudtok-e küzdeni azért, hogy tudjanak tanulni, hogy legyen munkájuk, legyen családjuk, legyen közösségük? Valamennyien, felnőttek válaszoljunk szívünk mélyén!

Hírdetés

Pár percen belül találkozunk Jézussal, az élő Jézussal az Eucharisztiában. Biztosan sok mondanivalótok van neki, sok mindent szeretnétek elmondani neki életetek, családotok és országotok különböző helyzeteiről.

Szemben Jézussal, szemtől szemben, legyetek bátrak, ne féljetek kitárni előtte szíveteket, hogy ő megújítsa szeretetének tüzét, és arra indítson, hogy átöleljétek az életet annak minden törékenységével, minden kicsinységével, de minden nagyságával és szépségével is. Jézus segítsen benneteket felfedezni annak szépségét, hogy élők vagytok és ébren vagytok! Élők és éberek!

Ne féljetek elmondani Jézusnak, hogy ti is szeretnétek részesei lenni az ő szeretettörténetének a világban, hogy ti többre teremtettetek!

Barátaim, arra is kérlek benneteket, hogy ebben a szemtől szembe találkozásban Jézussal legyetek oly jók, és imádkozzatok értem, hogy én se féljek átölelni az életet, hogy képes legyek őrizni a gyökereket, és azt mondjam, amit Mária: „Történjék velem szavad szerint!”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »