Ferenc pápa: Alkossunk lelki szeretetközösséget!

Ferenc pápa: Alkossunk lelki szeretetközösséget!

Szent József ünnepén, március 19-én Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott magánszentmise homíliájában emlékeztetett az Isten imádásának jelentőségére, és a híveket lelki szeretetközösségre hívta.

Ferenc pápa a Boldogságos Szűz Mária jegyese és az egyetemes Egyház védőszentje ünnepén, valamint péteri szolgálata megkezdésének hetedik évfordulóján bemutatott szentmiséje elején az elítéltekért imádkozott, akik a járvány miatt bevezetett vészhelyzet és korlátozások következtében szintén szenvednek. „Imádkozzunk ma a börtönben levő testvéreinkért, akik sokat szenvednek a bizonytalanság miatt, ami a börtönön belül is kialakul a járvány hatására. Továbbá aggódnak a családjaik miatt, hogy hogy vannak, betegek-e, szenvednek-e valamiben hiányt. Ma álljunk közel az elítéltekhez, akik sokat szenvednek a bizonytalanság és a fájdalom e pillanatában” – kérte a pápa.

A napi evangélium (Mt 1,16.18–21.24a) Szent Józsefről szól, aki igaz ember, tehát a hit embere, aki képes belépni az isteni misztériumba. József megélte hitét. Azok közé tartozik, akikről a napi olvasmányokban megemlékeztünk: akik a hitüket úgy élték meg, mint a remény alapját, a láthatatlan dolgok biztosítékát és bizonyítékát.

Szent József a hit embere volt, és igaz ember. Nemcsak azért, mert hitt, hanem mert meg is élte a hitét. Kiválasztott volt, hogy egy olyan embert neveljen, aki valóságos ember és valóságos Isten is. Egy ember-Istenre lett volna szükség e feladat elvégzésére, de ilyen nem volt. Ezért az Úr egy igaz embert, a hit emberét választotta ki. Egy olyan embert, aki képes volt ember lenni és Istennel is beszélgetni, belépni az isteni misztériumba.

József élete: megélni a szakmáját, emberi életét, és belépni az isteni misztériumba.

Ebben állt Szent József életszentsége: felvállalta életét; a mesterségét igaz módon és szakértelemmel végezte, és belépett Isten titkába. Amikor az evangélium arról beszél, hogy József álmodott, ez azt jelenti, hogy belépett a misztériumba.

Hírdetés

Ma, Szent József ünnepén az Egyházra gondolok – folytatta a pápa. – A hívekre, a püspökökre, a papokra, a megszentelt életet élőkre, a pápákra… Ők vajon be tudnak lépni a misztériumba? Vagy arra van szükségük, hogy pontos szabályokkal védjék magukat attól, amit nem tudnak ellenőrzésük alá vonni? Amikor az Egyház elveszti a lehetőséget, hogy belépjen a misztériumba, elveszti a képességét Isten imádására. Az imádó ima csak akkor él, amikor be tudunk lépni az isteni titokba.

Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy az Egyház a mindennapi élet és a misztérium „konkrétságában” tudjon élni. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor csak fél-Egyház lesz, egy kegyes társaság, amelyet az előírások visznek előre, de az értelmet adó imádás nélkül. A titokba való belépés nem álmodást jelent, hanem imádást. A misztériumba való belépés azt jelenti, hogy ma azt tesszük, amit a jövőben is, amikor Isten elé jutunk: imádjuk Őt. Az Úr adja meg az Egyháznak ezt a kegyelmet!

Ferenc pápa a szentmise végén a lelki szeretetközösségre buzdított a járvány nehéz időszakában, ami miatt felfüggesztették a nyilvános szentmiséket, hogy elkerüljék a fertőzés terjedését. „Mindenkit arra buzdítok, aki távol van, és a televízión keresztül követi a szentmisét, hogy teremtsen lelki szeretetközösséget. Ó, Jézusom, lábad elé borulok, és felajánlom Neked bűnbánó szívemet, ami a Te szent jelenlétedbe merül. Szereteted szentségében imádlak, szeretnélek befogadni szegényes hajlékomba, amelyet szívem kínál Neked. A szentségi szeretetközösség boldogságára várva a lelkemben vágyok Rád. Jöjj hozzám, ó, Jézusom, hogy Hozzád jöhessek. Szereteted lobbantsa lángra lényemet az életben és a halálban. Hiszek Benned, remélek Benned, és szeretlek. Így legyen!” – imádkozott a pápa.

Ferenc pápa a szertartást szentségimádással és eucharisztikus áldással zárta.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »