Ferenc pápa áldását kérte az erdélyi magyarokra Tamás Sándor a Vatikánban

Ferenc pápa áldását kérte az erdélyi magyarokra Tamás Sándor a Vatikánban

Ferenc pápa áldását kérte az erdélyi magyar népre Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Vatikánban szerdán rendezett általános audiencián.
A háromszéki önkormányzat vezetője szerdán közösségi oldalán számolt be a pápai audiencián való részvételéről, amelyen alkalma volt néhány szót váltani a katolikus egyházfővel. Tamás Sándor Szalai Bélának, az Erdély településeinek ábrázolásait tartalmazó, Iconographia locorum Transsylvaniae című kötet szerzőjének társaságában látogatott a Vatikánba.

Hírdetés

„Másfél millió magyar ember üzenetét hoztuk Erdélyből, amely Szent István óta a nyugati keresztény kultúra legkeletibb bástyája. Bemutatjuk az Erdély településeit ábrázoló kötetet és elmondjuk, hogy milyen sokat jelent az a tény, miszerint ezer éves keresztény történelmünk során most először látogat Erdélybe a szentatya” – számolt be közösségi oldalán a székelyföldi RMDSZ-politikus.

Tamás Sándor hozzátette: június elsején szent helyre, Csíksomlyóra várják Ferenc pápát.

„Nem kell nekünk bukaresti szűrő, képesek vagyunk mi magunk is elmondani, hogy Szent István óta hívő, keresztény nemzet vagyunk. Hogy békés, szabadságszerető és építő nemzet vagyunk. Az elmúlt ezer évhez hasonlóan továbbra is magyarok akarunk maradni: himnuszunkkal, nemzeti jelképeinkkel, édes anyanyelvünkkel, kultúránkkal, hagyományainkkal, sokszínű népviseleteinkkel, épített örökségünkkel együtt. Szeretjük szülőföldünket, itt akarunk élni, magyarként megmaradni, itt akarunk érvényesülni, fejlődni, sikeresek lenni. Így akarunk hozzájárulni Erdély és Európa fejlődéséhez” – mondta el Tamás Sándor.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »