Ferenc pápa a Hősök terén mutat be szentmisét – Mi is az a Statio Orbis?

Ferenc pápa a Hősök terén mutat be szentmisét – Mi is az a Statio Orbis?

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró, a Hősök terén bemutatandó Statio Orbis szentmiséről Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora írását adjuk közre.

A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Titkársága május 13-án sajtótájékoztató keretében bemutatta a kongresszus programját. Az egyhetes ünnepségsorozatban mindennap lesznek szentmisék, szentségimádások és katekézisek. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy „a NEK csúcspontja a Statio Orbis szentmise lesz”, amelyen Ferenc pápa lesz a főcelebráns.

A kongresszus záró eseményét hivatalosan, egy latin kifejezéssel „statio orbis”-nak (a földkerekség stációjának) is szoktuk nevezni, azt jelezve, hogy a szentmise végén innen adjuk tovább a következő stációnak, a következő városnak a rendezés „stafétabotját”. Az 1960-as müncheni kongresszus óta nevezzük így a befejező szentmisét, Josef Jungmann – a nagy osztrák liturgikus – javaslatára, a hagyományos római stációs liturgia nyomán.

A stációs liturgia lényege az volt, hogy a pápa a nagyböjti időszak vasárnapjain szentmisét mondott valamely kiemelkedően fontos templomban, hogy így látható módon is megjelenítse a püspök, a papok és a hívő nép egységét. Ez a „statio urbis”-nak nevezett szokás lett a mintája a „Statio Orbis” megvalósításának. Ahogyan annak idején Róma keresztényei egybegyűltek az Eucharisztia ünneplésére, ugyanúgy a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok is az Egyház egységének megjelenítői, az egész világegyház szintjén. Minden eucharisztikus világkongresszuson a világ minden országából egybegyűlt Egyház az Eucharisztia ünneplésében, a szentmisében éli meg az eucharisztikus kongresszus csúcspontját. Ezért a II. vatikáni zsinat utáni időszakban a kongresszusokon a központi esemény már nem a záró ünnepélyes körmenet, hanem az Eucharisztia közös ünneplése.

Hírdetés

Az eucharisztikus kongresszusok rendjét meghatározó római szabályzat szerint „az eucharisztikus kongresszusokat úgy kell tekintenünk, mint valamely „állomás”-t, melyre valamely közösség az egész helyi egyházat, vagy valamely helyi egyház a vidék vagy nemzet többi egyházait, vagy a földkerekség valamennyi egyházát meghívja, hogy az Eucharisztia szent titkát bizonyos szempontból együtt jobban megismerjék, a szeretet és az egység kötelékében nyilvánosan tiszteljék” (De sacra communione et cultu mysterii eucharistitic extra Missam, 109.p.).

Szerző: Dolhai Lajos

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »