Ferenc pápa a Don Bosco nővérekhez: Ne „vénkisasszonyok” legyetek, hanem teremtő közösség!

A múlt hétvégén tartotta Rómában nagykáptalanját a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye, vagyis a Don Bosco alapította szalézi nővérek közössége. Ferenc pápa október 22-én, pénteken látogatott el a nagykáptalanra; arra kérte a résztvevőket, hogy teremtő hűséggel ápolják eredeti karizmájukat, és valósítsák meg a nemzedékek és kultúrák rendi együttélését.

„Teremtő közösség a kortárs világ szívében” mottóval tartották a szalézi nővérek nagykáptalanját, melynek során Mária Kánában mondott szavairól elmélkedtek: „Tegyétek, amit mond!”

– kezdte beszédét Ferenc pápa. Buzdította a rend tagjait: Térjenek vissza hivatásuk termékeny eredeti frissességéhez. Ehhez fel kell fedezni a megszentelt életben azt, amit az Atya hirdet a Fián keresztül a Szentlélekben, hogy betölthessék az ő szeretete, jósága és szépsége műveit. Kérte a közösséget, hogy szem előtt tartva a mai kihívásokat, újítsák meg az Istennek kimondott korábbi igenjüket.

Ennek legnagyobb ellensége az „e világi lelkiség”, mely a pápa szerint rosszabb a bűnnél. Csalárd módon lép be a szerzetesházakba, szinte észrevétlenül, ám egyszerre csak minden rosszabbra fordul, mint kezdetben volt.

Éppen ezért kell „teremtő hűséggel ápolni az eredeti karizmát”, ami soha nem lehet „bebalzsamozott ereklye”.

A nagykáptalan témái közül a pápa kiemelte a közösségeken belül a nemzedékek és kultúrák közötti szívélyes és testvéri kapcsolat ápolásának feladatát. Ehhez társuljanak a többi szerzetesközösséggel együtt vállalt feladatok, de csak akkor, ha mindenki megmarad saját eredeti rendi családja jól ápolt légkörében, máskülönben meneküléssé válik. Ez konkrét módja a szinodális úton járásnak – mutatott rá. Külön kitért Ferenc pápa a nemzedékek együttélésére, és arra figyelmeztetett, hogy

Hírdetés

Felidézte Lisieux-i Szent Teréz példáját, aki állhatatosan és hőségesen ápolta egyik kissé idegbeteg nővértársát.

Egy magával hozott és a nővéreknek ajándékozott könyvből a pápa felidézte az első szaléziak missziós lendületét, így Enrico Pozzoliét, aki Argentínába érkezve Buenos Aires határvidékein kezdte meg szolgálatát. Életszentsége és lelkipásztori buzgalma sok embert vonzott.

Ferenc pápa arra emlékeztette a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének képviselőit, hogy alapításuk 150. évfordulójára készülődve újítsák meg és frissítsék fel hivatásbéli és missziós elkötelezettségüket. Szűz Máriához hasonlóan legyenek anyai és gyengéd szívűek, mindig közel az emberekhez, főként a fiatalokhoz, mert ez az eredeti szalézi stílus: meghallgatás, tevékeny jelenlét és szeretet a fiatalok iránt. Áldása előtt az imájukat kérte saját maga számára, mert „nem könnyű pápának lenni”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »