Ferenc pápa 40 évvel a II. János Pál elleni merénylet után: Bízzuk magunkat a Fatimai Szűzanyára

Május 12-én a szerdai általános kihallgatás végén – amelyet első alkalommal hallgathattak a hívek a Szent Damazusz-udvarból, miután járvány miatt hét hónapon át az Apostoli Palota Könyvtárából közvetítették – a pápa üdvözölte a lengyel zarándokokat és megemlékezett a Szent II. János Pált ért merényletről.

A szerdai általános kihallgatás végén Ferenc pápa felidézte 1981. május 13-át, azt a drámai jelenetet, amikor a világ megdöbbent és elkeseredett tanúja volt a Szent II. János Pál elleni merényletnek. Ez egy olyan esemény, amely bevésődött a világ történelmébe, és amely szorosan kapcsolódik, nem csak a véletlennek köszönhetően, a Fatimai Szűzanya iránti tisztelethez.

„Csütörtökön tartjuk a Fatimai Szűz Mária liturgikus emléknapját és emlékezünk a Szent II. János Pál pápa elleni merénylet 40. évfordulójára. A lengyel pápa meggyőződéssel hangsúlyozta, hogy életét a Fatimai Szűzanyának köszönheti. Ez az esemény tudatosítja bennünk, hogy életünk és a világ történelme Isten kezében van” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Hírdetés

Karol Wojtyła példáját követve a Ferenc pápa arra kérte a híveket, hogy ajánlják „Szűz Mária Szeplőtelen Szíve oltalmába az Egyházat, önmagukat és az egész világot. Imádkozzunk a békéért, a világjárvány megszűnéséért, a bűnbánat lelkületéért és megtérésünkért”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »