Fényt hagyni magunk után – Nyugdíjas-zarándoklat a szombathelyi székesegyházban

Fényt hagyni magunk után – Nyugdíjas-zarándoklat a szombathelyi székesegyházban

Szeptember 18-án, vasárnap délután a Szombathelyi Egyházmegye Pasztorális Irodájának szervezésében – hagyományteremtő szándékkal – nyugdíjas zarándokok töltötték meg a szombathelyi székesegyházat.

Az ajtóban kis imafüzetet kaptak a nyugdíjasok, melynek a mindennapokban nagy hasznát veszik. Hasznos tudnivalók ismertetése után Kürnyek Róbert pasztorális helynök köszöntötte az összegyűlt híveket, valamint Márfi Gyula érseket – az ő előadásával kezdődött a zarándoklat.

A nyugalmazott érsek tanítását Simon és Garfunkel: Híd a romlás vizén című dalával kezdte, ezt apokrif imaként említette. Előadásában az ószövetségi ember hitéről beszélt, valamint arról, hogy sokan magas kort megért szent emberek voltak, de mégsem tökéletesek. Márfi Gyula az idős ember feladatára is rávilágított: ez abban áll, hogy tudjon fényt hagyni maga után.

Az előadás után fakultatív programok várták a résztvevőket: lehetőség volt vezetett szentségimádáson részt venni a Madonna-kápolnában vagy imaösvényt bejárni a székesegyház mellékoltárainál, illetve vetítés keretében megismerni Teresa de Jesus életét, aki az idősek, nyugdíjasok védőszentje.

Hírdetés

A szentmise előtt ráhangolódásként Lakner-Bognár András egyházmegyei zeneigazgató vezetésével közös éneklésre volt lehetőség. A szentmisét Székely János megyéspüspök mutatta be, Márfi Gyula érsek, Kürnyek Róbert pasztorális helynök és Császár István püspöki helynök, plébánossal együtt. A püspök szentbeszédében az idős korról beszélt, melyet az Öregember öreg, de ember című történettel szemléltetett. Az öregeknek valódi tiszteletre és szeretetre van szükségük; nem fölöslegesek, és hatalmas kincset hordoznak. Sok bántás miatt az idős ember úgy élheti meg, hogy darabokban hal meg, sokszor az öregeket tisztelik, de nem szeretik. Pedig az idősek az egyházmegye, a család, a világ kincsei, feladatuk az, hogy sugározzanak szeretetet, szelídséget, békét, hitet, hiszen azok a tettek nagyok, amiket nagy szeretettel teszünk.

A mindennapokra azt a tanácsot adta Székely János püspök az időseknek: „legyen az arcotok ragyogó, olyan emberek legyetek, akik egy életen át Istent nézték. Legyetek az egyházmegye különleges kincsestára, aranyfedezete, imádságos háttere.”

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »