Fényképen a '48-as szabadságharc előtti Pest

Fényképen a '48-as szabadságharc előtti Pest

A képet a Mai Manó Ház blogja publikálta, egyébként ez a pillanatnyilag fennmaradt legrégebbi pesti fénykép, szerzője ismeretlen.

A fotót eredetileg 2006 végén mutatták be a bécsi Albertinában az Egy új kor ősnyomtatványai. A dagerrotípia úttörői Ausztriában 1839–1850 című kiállításon; a tárlat egyik kurátora, dr. Monika Faber 1844 körülre datálta a képet, mert a képen látható Gyarmathy feliratú épület Gyarmathy György fűszer- és borkereskedését jelöli, aki csak 1843-ban jelenik meg először a címtárban. A járókelők viszonylag jól kivehetőek, az exponálás ideje tehát már lerövidült, ebből kifolyólag sem lehet sokkal korábbi, de sokkal későbbi sem, mert a dagerrotípiát csak az 1850-es évek második feléig alkalmazták.

 Az első ismert fotográfia a magyar főváros pesti oldaláról. A kép készítője ismeretlen.  

A helyszín egyébként az Egyetemi templom (Kisboldogasszony-templom) és a Kecskeméti utca a mai Kálvin tér irányából. A 7,8 x 9,7 cm-es dagerrotípia készítője ismeretlen, az azonban bizonyos, hogy egyelőre ez a legelső fotográfia Pestről – írják a blogon.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »