Fények Ünnepei – November 30-án rendhagyó koncertet szerveznek az Urániában

Fények Ünnepei – November 30-án rendhagyó koncertet szerveznek az Urániában

A magyarországi történelmi felekezetek kántorainak, kántorhallgatóinak, egyházzenészeinek, énekművészeinek, zeneiskolásainak, kórusainak rendhagyó koncertjét rendezik meg november 30-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az esemény fővédnöke Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A római katolikus felekezetet a Weiner Leó Énekes Iskola képviseli.

A rendhagyó eseményen, amely a nemzeti összetartozás erősítését és a fiatal tehetségek támogatását is szolgálja, a zsidó, a római katolikus, az evangélikus és a református énekesek, előadóművészek, kórusok, egyházi zeneiskolások közös pódiumon állva mutatják be – legtöbb esetben közös gyökerekből fakadó – egyházzenéjüket: zsoltáraikat, énekeiket.

A műsorban elhangzanak zsidó liturgikus kántorénekek a Messiás-várásról, kórus- és szólódalok hanuka ünnepére. Hallhat a közönség gregorián és magyar népi énekeket, evangélikus korálokat, református (genfi) zsoltárokat egy szólamban, illetve kórusműként. Elhangzanak oratorikus művek részletei, barokk és kortárs szólóénekek adventre és a karácsonyi ünnepkörre.

A fináléban az összes fellépő egyszerre lép színpadra egy közös dallal.

*

A koncerten a római katolikus felekezetet a Weiner Leó Énekes Iskola képviseli. Az Énekes Iskola a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium intézményéhez tartozik. A jelenlegi művészeti vezető Csonka Szabina Babett. A 30-35 fős társulat mára a főváros jelentékeny koncertező együttesévé nőtte ki magát. Az énekes iskolák oktatási formájának lényege a rendszeres egyházzenei szolgálat ellátása – szentmisén, vesperáson, egyházzenei áhítatokon, kórustalálkozókon –, valamint az önálló művészi tevékenység (professzionista hangszeres zenészek bevonásával).

Hírdetés

A Weiner Leó Énekes Iskola növendékei a koncert műsorában az advent, a karácsony, a vízkereszt és gyertyaszentelő ünnepkörök egyházzenei részében szerepelnek, többek között ószövetségi jövendölések, gregorián, magyar népi énekek, egyházi játékok és oratorikus művek előadásával.

*

A rendezvényen a felekezetek a kántoraikon, kórusaikon, egyházzenészeiken keresztül is megmutathatják országnak-világnak az összetartozás jelentőségét, másrészt erősítheti a koncert a szeretteinkkel együtt eltöltött idő fontosságát, éppen advent, karácsony és hanuka, a fények ünnepei idején.

További információ és jegyvásárlás: kantorkoncert.hu

A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

Forrás: Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »