Felvidéki tehetségek, fiatal költők verseltek Kassán

Felvidéki tehetségek, fiatal költők verseltek Kassán

Lezsák Sándor író, a Magyar Országgyűlés alelnöke 2022. június 30-án Kassára látogatott, ahol helyi és Kassa környéki, a magyar politikában és közéletben tevékeny emberekkel találkozott a MaJel Rovás Központban. 

A találkozón a magyar közösség sikereiről, problémáiról, a magyar identitás megőrzését célzó programokról, a felvidéki magyar kultúráról, továbbá a politikai képviselet helyzetéről folytatott megbeszélést, majd

A KIKELET Kassa, a Kassán tanuló magyar anyanyelvű diákok és egyetemisták egyesülete által meghirdetett pályázatra 27 felvidéki iskola 44 diákja nyújtotta be pályaműveit, összesen 124 verset. A szakértő zsűri döntése alapján hat pályázó részesült a támogatók – köztük Lezsák Sándor író és Magyarország Kassai Főkonzulátusa – felajánlásainak köszönhetően könyv-, könyvutalvány és egyéb jutalmakban. 

Hírdetés

Képes Lóránt különdíjasnak, a kassai Márai Sándor Gimnázium diákjának, a Főkonzulátus felkérésére Lezsák Sándor adta át a különdíjat, majd az író az ünnepséget követően dedikálta köteteit a pályázat résztvevőinek.

A KIKELET Kassa hagyományt kíván teremteni a Versforraló pályázattal, minden évben lehetőséget adva a felvidéki magyar középiskolásoknak a megmérettetésre, hiszen a fiatalok olyan utánpótlást jelentenek a felvidéki magyar közösség kulturális életében, amire nagy szüksége van mind a közösségnek, mind a helyi magyar irodalmi életnek.   

(Sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »