Felvidéki szemmel

Felvidéki szemmel

Február 28-án, szerdán 18.00 órai kezdettel nyitja meg Dr. Zsigmond Barna Pál Újpest alpolgármestere az Újpesti Kulturális Központ-Ifjúsági Ház Új Galériájában a dunaszerdahelyi fotográfus, Karaffa Attila Felvidéki szemmel című kiállítását.

„Fényképek, emlékek. Szeretem őket! Jó visszanézni időnként a felvidéki tájat, a várakat, városokat, az embereket. Mindegyik fénykép egy emlék, amely rögzül az elmében és a fényképen" – vallja a fotográfus Karaffa Attila. Kedvtelésből kezdett el fényképezni, de felfedezte, hogy a képek által több mindent is átadhat az embereknek. A képeknek üzenetük van. A fényképek visszatükrözik a számunkra szépnek tartott eseményeket, helyszíneket, az emberek mozdulatait. Aki felfedezi bennük a mondanivalót, maga is részese lesz a fényképnek. Ott érezheti magát akár egy felvidéki vár várfokán, vagy éppen egy stadionban a szurkolók között.

Meglátni és megmutatni a szépet  kihívás a mai világban. Elmélyülni a számunkra kedves dolgokban akár egy fénykép segítségével is örömet szerezhet nekünk. Vannak olyan élethelyzetek, amikor az ember szinte rákényszerül a fénykép készítésére. Előveszi a fényképezőgépet és kattint. Lehet, hogy csak egy idő után értékeli a fényképet, de a kép már létezik, már valós. Csak arra vár, hogy mások is megtekinthessék…

Szülőföld

"Számomra a Felvidék, szűkebb értelemben a Csallóköz, Dunaszerdahely az. Itt születtem, itt élek, és bízom benne, majd itt fogadja be az anyaföld testemet. Szeretem minden szépségével, vér áztatta történelmével, bújával-bajával együtt. Felvidéki vagyok, mert a történelmet nem lehet megtagadni, semmissé nyilvánítani. Régi korok romjai, dicső krónikái, templomok, várak, kastélyok tanúskodnak erről. A kő marad… Mindenki számára a legkedvesebb a szülőföld. Számomra a csodás Csallóköz, Tündér Ilona szigete, a Duna által közrefogott sziget a legszebb. Itt láttam meg a hömpölygő kék Duna vizét, az aranysárga búzamezőket, a zöld erdőket. Itt szólt hozzám édesanyám, itt fogta a kezem édesapám, itt hallottam a templomban a magyar Himnuszt, itt kiáltottam először: Hajrá DAC! Hajrá Magyarok!"
Karaffa Attila szereti a Csallóközt, és célja, hogy megörökítse szépségeit. Mert aki elfeledi múltját, az gyökértelenné válik, és elveszik a nemzetek olvasztókemencéjében, vallja.

Nemzet

"Magyar vagyok, és nem magyarkodó! Szeretem a történelmet. Örömmel olvastam nagy királyainkról, nézegettem a várainkat régi fényképeken, majd később lefényképeztem azokat. Számomra csak a piros-fehér-zöld színek az elfogadhatóak. Sosem cserélném le nemzetem zászlaját sem pénz, sem  hatalom reményében. Nem, nem, soha! Nekem fáj Trianon! De nem búslakodom, hanem a jövőbe tekintek. Nekünk, magyaroknak feladatunk van itt a Földön, Európa szívében. Keresztényként és magyarként helyt kell állni, ott, ahová a Teremtő állított bennünket.
Magyarként élni, magyarként meghalni. Ez nem magyarkodás, de a hűséget igenis megvallja az ember. A hűséget Istenhez, Nemzetéhez! Elkötelezetten, megalkuvás nélkül!"

Kereszt

„A mi jelünk a kereszt!”– mondta Esterházy János. És milyen igaza volt! Őseink Szent István király óta a kereszt jelében hittek és győztek. Megmaradtak a vészben, háborúkban, amikor belső csatározások gyengítették a nemzetet. Európa védőbástyája Magyarország. Keresztény hitünket nem cserélhetjük le másra, nem engedi őseink szelleme. István király kemény keze, László király acélos pallosa, Mátyás büszke hada a keresztet  és vele együtt egész Európát óvta. Most újra őrt kell állnunk és ébren kell virrasztanunk, hogy nemzetünket  és vele együtt a kereszténységet is megvédjük. „E jelben győzni fogsz!” – Konstantin császár nem kételkedett, amikor álmában az Úr angyalától üzenetet kapott. Felvarratta a kereszt jelét katonái ruhájára, és megnyerte a csatát. A mi csatánk nem fegyverekkel zajlik, hanem szeretettel, hűséggel és kitartással hitünk és nemzetünk védelmében.

Kiállítások jegyzéke

2013. 3. 8.

Dunaszerdahelyi kiállításom: http://www.vmkds.sk/hu/m%C3%A9diat%C3%A1r/fenykepalbum/item/425-karaffa-attila-fot%C3%B3ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1sa

http://www.dstv.sk/hu/node/6607

2013.7.3.

Komáromi kiállításom: http://www.felvidek.ma/felvidek/kultura/40527-karaffa-attila-fotoi-komaromban

2013.7.24

Az újpesti kiállításomról itt olvashat: http://www.ujpest.hu/hir/5571/Karaffa_%E2%80%9E33%E2%80%9D

2013. 11.

Fotókiállítás a szurkolóverésről

http://sport365.hu/nemzetkozi-foci,futball-hirek,fotokiallitas-nyilt-a-gyalazatos-dunaszerdahelyi-szurkoloveresrol-galeria,63613

2014. 2.

Nagymegyeri kiállításom: http://csallokoz.com/felvideki-szemmel/

2015. január 28.

Tatai kiállításom: http://www.tataikapucinus.hu/felvideki-szemmel/

2015.3.9.

Dunaszerdahelyi beszámoló: http://www.hirek.sk/kultura/20150312110423/Felvideki-szemmel-Karaffa-Attila-fenykepezogepevel.html

2016. 02. 20.
A Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsorában Haják Szabó Mária Pozsonyban készített  interjút a Felvidéki szemmel c. fényképkiállításról. http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2016-02-27

Pozsonyi kiállításomról: http://www.szabadujsag.com/felvideki-szemmel-3/

2016. 3. 11.

Komlói beszámoló: http://www.komloiujsag.hu/?p=26254

2016. 11. 4.

Somorja

http://tenyek.sk/2016/11/09/orosz-csaba-karaffa-attila-fotoi-ele/

2017. 3. 9.

Dunaszerdahely

http://dunaszerdahelyi.sk/felvideki-szemmel-37


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »