Felvidéki példaképünk: Ilonka néni

Felvidéki példaképünk: Ilonka néni

Tamás Ilonát 104. születésnapján köszönti az egész Felvidék, egyben a világ összmagyarsága is. Példaképünk és lelkiismeretünk is egyben a rimaszombati tanárnő, a mindenki által szeretett és megbecsült Ilonka néni.

Mindannyian ismerjük történetét, bátor kiállását a kettős állampolgárság kapcsán. Cselekedete példaértékű és komoly üzenete van számunkra. Rajtunk múlik, hogy meghalljuk, befogadjuk az üzenetet és éljünk vele. Mi is az üzenet? Számomra azt üzeni, hogy semmilyen körülmények között sem adhatjuk fel nemzetiségünket. 104 év alatt sok politikai rendszert megélt, de magyarságához mindig hű maradt. Még a mostani „demokratikus szlovák jogállamban is”, amikor nemes egyszerűséggel megfosztották Őt és társait állampolgárságuktól. Puszta félelemből, bennünket – magyarokat – „megtiszteltek” azzal, hogy ismét egy külön törvényt szabtak ránk. Ilonka néni is ennek a törvénynek esett áldozatul, ahogy mindenki más is, aki kettős állampolgár szeretne lenni. Különösen szomorú, hogy a kormányra lépő vegyespárt – kár is lenne finomkodni – szembeköpte azokat az embereket, akiknek korábban hangzatos ígéretekkel kínált segítséget. Sem szavakkal, sem tettekkel nem álltak ki mellettük. Ilonka néni, pedig úgy érezhette, hogy magára maradt ebben a harcban.

Kitartása és életereje azonban ismét csak üzenet felénk, felvidéki magyarok felé. Igaz kevés alkalommal találkoztam vele, de legalább volt alkalmam megszorítani a kezét annak a hölgynek, aki karakán kiállásával példaképpé vált.

Megmaradásunk az ilyen példaképek jellemén múlik. Kevesen vannak és sokszor Őket sem becsüljük meg eléggé. Ők életük minden pillanatában a harcot vállalták és nem a csendes meghunyászkodást és a félelmet. Vajon képesek vagyunk-e, készek vagyunk-e követni példájukat? Vajon Ilonka néni tettét példának tudjuk állítani felvidéki magyarságunk tagjai elé?

Kérdések, amelyekre a választ közösen kell adnunk. Nem szétszórva és haragot tartva, hanem együtt, közösen. Csak így beszélhetünk majd az utókornak arról, hogy nem sírt ástunk, hanem bölcsőt építettünk.

Kívánom, hogy az a tett, amelyet Ilonka néni és társai véghezvittek, ne legyen hiábavaló és a felvidéki magyarságot megerősítse élni akarásában.

Felvidéki példaképünknek pedig további jó erőt, egészséget és békés, örömteli pillanatokat kívánok családja körében!

 

Karaffa Attila

 


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »