Felvidék: kassai Kaland Máraival

Látszólag egy mindennaposnak tűnő szerelmi három(négy)szöget göngyölít fel Márai Sándor Kaland című drámája, de csak látszólag. A darab sokkal mélyebbre ás, az öregedés elviselhetetlenségéről éppúgy szól, ahogy a hippokratészi eskü iránti alázatról. A többszörös jubileumát ünneplő Beke Sándor nagyívű előadással fejezi ki újfent hódolatát Kassa világhírű írója, Márai Sándor előtt.

Mi sem természetesebb, hogy az előadás előtt elmegyünk a Mészáros utcába, majd farkasszemet nézünk magával a szerzővel is, mielőtt beülnénk az ifjúsági előadásra. Ilyenkor mindig megvan a félsz, hogy a tizenéves közönség hogyan fogadja majd a nem épp nekik írott darabot, de fölösleges az ijedelem. A mintegy három óra alatt pisszenést sem lehet hallani, s ifjú kollégám is lelkesen áll fel a zsöllyéből. Ezt teszi e sorok írója is, de mielőtt szólnánk Beke rendezéséről, érdemes a darab múltjáról is ejteni pár szót.

Márai 1940-ben írta a Kalandot, amelyet Németh Antal rendezésében vitt színre a Nemzeti Kamaraszínháza Rajnai Gábor, Tőkés Anna, Jávor Pál, Makay Margit főszereplésével.

A rendszerváltás után Komáromban is bemutatták már Beke igazgatása alatt, Szegvári Menyhért rendezésében, a főszerepekben Boráros Imrével, Kovács Ildikóval és Skronka Tiborral.

Budapesten a kilencvenes években a Pinceszínházban Kőváry Katalin rendezte meg Mécs Károllyal Kádár professzor szerepében, s ha a Kaland egyik sarkalatos kérdése az öregedés, annak elviselése, akkor talán érdemes feleleveníteni egy történetet, amely az előadással kapcsolatos. Szekeres doktor szerepét a Peredről elszármazott Horváth Sándor alakította, aki egy sokadik előadáson rövidzárlatot kapott, s nem jutott eszébe a szövege. Mivel súgói segítséggel sem jött vissza a szöveg, kinyitotta a kezében lévő aktatáskáját, amelyben benne volt a szövegkönyv, s némi keresgélés után felolvasta a fejéből kiesett szöveget. Az előadás lement, de Horváth Sándor soha többé nem lépett színpadra.

A darab történetéhez tartozik még Sipos József 2011-es filmje, amelyben Gerd Böckmann alakította Kádár Pétert Mécs Károly magyar hangján, de találkozhattunk a filmben Marozsán Erikával, Csányi Sándorral, Nagy-Kálózy Eszterrel, Törőcsik Marival és Eperjes Károllyal is.

Nagy sikerű bravúrdarab vagy egy pszichológiailag teljesen hiteltelen, fölösleges kaland? – teszik fel a kérdést kritikusok, bár én e kérdés felvetését ugyancsak vitatnám.

Hírdetés

Van, aki szerint a dráma alapsztorija hihetetlen, de kérdem én, mi hiteltelen lenne abban, hogy egy fiatal nő, aki pár évvel korábban férjhez megy egy depressziós, élete mélypontján lévő orvosprofesszorhoz, megmentve annak életét, időközben szerelemre lobban a professzor klinikáján dolgozó fiatal, rendkívül csinos tanársegéd iránt, s elhatározzák, hogy együtt megszöknek, s elhagyják a professzort. A döntést sokkal könnyebb meghozni, mint színt vallani a professzornak, aki, mint később kiderül, már mindenről tud.

Márai darabja végzetes párbeszédek drámája, s amíg Sipos József a filmjében ezeket ügyes dramaturgiai húzásokkal feloldja, addig a kassai előadás sajnos ehhez nem mer hozzányúlni (s most mindezért a rendező mellett kárhoztassuk a dramaturg Pásztó Andrást is). Más színházi szokások dívtak ugyanis 1940-ben, s megint mások 2019-ben. Akkoriban, a második világégés előestéjén a nézőknek még volt igényük a veretes gondolatokra, ma viszont már az ember még a mobilját is sajnálja kikapcsolni három órára, hisz azt érzi, hogy közben alatt élete nagy kalandját mulaszthatja el.

Mégis, s mindezek ellenére – Márai darabja működik, ahogy működött Beke előző Márai-rendezéseiben, A gyertyák csonkig égnek-ben és A kassai polgárokban is, holott mindkettő, de főleg az előbbi tele van hosszas, filozofikus párbeszédekkel.

De talán nem véletlenül Márai a legolvasottabb író ma a nagyvilágban (A gyertyák csonkig égnek színpadi változatát a pozsonyi Nemzeti Színház is 2006 óta játssza levehetetlenül), naplóihoz hasonlóan a drámái is tele vannak az életről és halálról elmélkedő nagy gondolataival. S ezért a Kalandnak sem az az elsődleges témája, hogy sikerül-e Zoltán doktornak (Mészáros Máté) megszöktetnie Annát (Kiss Szilvia), hanem tűpontosan megmutatja mindhármuk tragédiáját.

Kádár Péter (Kelemen Csaba) látszólag élete nagy pillanatait éli, hisz karrierje csúcsán megnyithatja a klinikáját, gyönyörű feleséggel az oldalán, mégis pár óra alatt megy tönkre az élete. Felesége, aki pár éve megmentette az életét, szökni készül, s megjelenik egy 25 éve nem látott egyetemi osztálytárs, Szekeres doktor (Bocsárszky Attila), aki figyelmezteti őt arra, hogy tehetségét feláldozva pályáját a kutatások helyett elherdálta egy érdemtelen nőre. Egy nőre, aki nemcsak a férje, hanem a szeretője ígéretesnek induló karrierjét is derékba töri. S egy mondat erejéig meg kell állnunk a szerelmi háromszög negyedik tagjánál, Pálos Eszter doktornőnél, aki öt évig tartó kapcsolat után veszíti el jóval fiatalabb szeretőjét, Zoltán doktort. Varga Lívia pár mondattal is képes megmutatni a nő tragédiáját.

Beke Sándor Horesnyi Balázs és Illés Balázs nagyszabású díszletében, ahol a kinti égboltot, s annak beborulását is látjuk, Rátkai Erzsébet néha egészen pazar (főleg Anna ruhái láttán elakad a lélegzetünk) jelmezeiben igazi szóparádét rendez, s bebizonyítja, hogy 2019-ben is hatásosak lehetnek a nagyívű gondolatok, főleg ha ezek remek színészi teljesítménnyel párosulnak.

A rendezés egyik legnagyobb érdeme (de nem újdonság ez Bekénél), hogy végig bírja az előadást szusszal, a hosszadalmasnak induló párbeszédek tele vannak élettel, a professzor és Anna, illetve a professzor és Zoltán doktor jelenetei vibrálnak, s megértjük a professzor kegyetlen bosszújának az indítékait. A kalandnak induló játék mindenkit leterít, s jogos a felvetés, nem is a halál a legfájdalmasabb az életben, hanem az öregedés méltó elviselése. Márai darabja hazatalált Kassára, s újfent bizonyította, hogy remekmű.

Juhász Dósa János


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »