Felülről nézzük az észak-koreai kínzásokat

Felülről nézzük az észak-koreai kínzásokat

Új műholdfelvételeket hoztak nyilvánosságra azokról az észak-koreai táborokról, amelyek létezését Phenjan folytatólagosan tagadja – számolt be róla a The Guardian. Bár az ország előző sztálinista diktátorához hasonlóan Kim Dzsong Un is tagadja, hogy ilyenek léteznének, az emberi jogi szervezetek által végzett elemzések szerint a kwanlisókban, azaz a helyi munkatáborokban továbbra is válogatott módszerekkel kínozzák a fogva tartottakat. A kutatások szerint a 2014-es ENSZ-vizsgálódás után is fennmaradtak, sőt, bővültek ezek a helyek.

Nem tudják, miért vannak ott

Az ENSZ bizottsága feltárta, hogy a rabokat a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is éheztetik, dolgoztatják, kínozzák és kivégzik, továbbá „megtagadják a reprodukciós jogaikat”, ami virágnyelven többek közt a várandós nőkkel szembeni kegyetlenségeket jelentheti. Feltételezések szerint az utóbbi ötven évben politikai foglyok százezrei haltak meg ezekben a táborokban.

Becslések alapján 2014-ben nyolcvan- és százhúszezer közötti volt azok száma, akiket ezekben a politikai börtöntáborokban tartottak fogva. „Az itt tartottakkal szemben nem hoznak ítéletet, nem ítélték el őket korábban. Többségük nem is tudja, miért kerültek oda” – jelentette ki kedden a washingtoni székhelyű Észak-Koreai Emberi Jogokért Bizottság (HRNK) ügyvezető igazgatója, Greg Scarlatoiu. Sokakat nem is azért visznek oda, mert őket vádolják valamivel, hanem családtagjukról feltételeznek valamiféle rezsimellenes cselekményt.

A HRNK most a 25-ös tábort vizsgálta, műholdfelvételekre és szökött foglyok beszámolóira is támaszkodva. Scarlatoiu szerint a kínai határhoz közel a letartóztatások már véget értek, viszont az ország belső részein kiterjesztették ezeket a műveleteket. A határtól való áttelepítések során pedig emberek ezreit tüntették el, és vitték őket feltehetőleg a táborokba.

Kim Dzsong Unt figyelmeztették, de hiába

A HRNK mellett az Amnesty International is múlt héten adta ki jelentését, idén májusban és augusztusban készült műholdas felvételeket közölve a 15-ös (Yodok nevű) és a 25-ös táborról. Az elmúlt két évben hat új őrhelyet telepítettek a felvételek alapján, továbbá felhúztak egy krematóriumot is. Az Amnesty fotói egyébként egybevágnak a Google Earth felvételeivel is.

Két éve azért az ENSZ bizottsága figyelmeztette Kim Dzsong Unt, hogy nemzetközi bíróság elé kerülhet, ha így folytatja. A diktatúra vezetője nem került oda, és azóta a különböző diplomáciai erőfeszítések leginkább arra irányultak, hogy álljanak le a nukleáris fegyverkezéssel.

A 14-es táborbeli tapasztalatairól egyébként beszámolt korábban egy szökött észak-koreai, Sin Dong Hjok is. A férfi az ott töltött két évtized alatt végignézhette édesanyja és bátyja kivégzését, és őt is hónapokig vallatták és kínozták családtagjai feltételezett szökési terve után. Sin Dong Hjok A 14-es tábor című dokumentumfilmben beszélt arról, hogy a táborhoz képest Észak-Korea olyannak tűnt, mint a mennyország.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »