Felújították Szent László király templomát Csabdin

Felújították Szent László király templomát Csabdin

Az 1935-ben épült csabdi Szent László-templomban püspöki szentmisét tartottak az épület felújítása alkalmából június 25-én.

A falu szívében álló, felújított katolikus templomot koncelebrált szentmisén áldotta meg Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. Az ünnepi eseményen jelen volt Tessely Zoltán országgyűlési képviselő; Pálffy Károly, a Fejér megyei közgyűlési alelnöke és Huszárovics Antal csabdi polgármester is.

Bicske társplébániái Alcsútdoboz, Felcsút és Csabdi, utóbbinak filiája Vasztélypuszta, itt is áll egy kis templom. Csabdi és Vasztélypuszta is támogatást nyert a szakrális épületek felújítására. Burbela Gergely verbita szerzetes, bicskei plébános és segítői sokat tettek azért, hogy alig egy esztendő alatt befejezzék a munkálatokat Csabdin.

Tiborcz Sándor orvos, a helyi katolikus közösség világi elnöke a renoválás szervezésében aktívan közreműködött. A Szent László-templomban kívül-belül minden megújult: a kivitelező GNR Építő Kft. jóvoltából megvalósult az épület tetőcseréje, a burkolatok, nyílászárók, elektromos vezetékek cseréje; a régi padok frissen festve kerültek vissza az új padozatot kapott kis templomba.

Az oltárt és az ambót Balla Márk bicskei fafaragó készítette; szakrális tárgyakat Lengyelországból hozott a lengyel származású Burbela Gergely plébános. A falakon elhelyezett stációkat hársfából faragta Lőrinczi Botond Lehel.

Hírdetés

Prédikációjában Spányi Antal püspök a templom védőszentjének, az Árpád-házi keresztény lovagkirálynak életútjáról beszélt, aki a magyar királyok között is különleges személyiség volt. Megtestesítette a honfoglaló magyarok lelkiségét és a kereszténnyé és európaivá lett nép átlényegülését. Magas volt és erős, hős katona, ugyanakkor érzékeny lélek, elhivatott uralkodó – hangzott el a szentbeszédben.

A mai értelemben vett kereszténység más, mint egy évezrede volt, ám abból az időkből és a szellemi örökségből fakad – hangsúlyozta a főpásztor. – Krisztus hív mindannyiunkat, hogy legyünk tanúságtevők a mai életben, a mai gondolkodáshoz illeszkedőn, s higgyünk az imádság erejében. „Töltsük meg a felújított templomot vasárnapokon és ünnepeinken, s adja az Úr, hogy legyen bátorságunk hitünket megvallani, láthatóan gyakorolni!”

A székesfehérvári megyéspüspök az ünnepi szentmisében felszentelte az új oltárt, a stációkat, és megáldotta a jelenlévőket.

Forrás: Feol.hu; Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kricskovics Antal

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »