Felújítják az iskolákat a magyar kormánytámogatásból

Felújítják az iskolákat a magyar kormánytámogatásból

Beltéri korszerűsítésre, a tetőszerkezet megerősítésére, illetve a kollégiumi bútorzat megújítására fordítja a szé­kelyudvarhelyi Bacz­ka­madarasi Kis Gergely Református Kollégium, a Tamási Áron Gimnázium és a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium a magyar kormánytól kapott, jövő évre ígért támogatást – tudtuk meg a tanintézetek vezetőitől.

gimnazium AB-3_bA Tamási Áron Gimnázium

Tőkés Zsolt, a református kollégium igazgatója rámutatott: eddig sikerült felújítaniuk az iskola külső részeit, a falakat, a homlokzatot és a tetőt, a beruházást pedig belső korszerűsítéssel folytatnák, ha lesz rá anyagi keret. A 20 millió forintos finanszírozásból a belső udvart is átalakítják, ezt a projektet már el is kezdték, az arra nyíló ablakokat ugyanis újakra cserélték, hamarosan pedig gránitkővel rakják ki a járófelületet. A tervek között szerepel, hogy előadóteremmé alakítják a régi kazánházat, az elavult számítógépek helyett pedig újakat vásárolnak. Tőkés Zsolt azt is elmondta: szükségük lenne új tanteremre is, de ennek megépítése már komolyabb összeget feltételez. „A pénzből legalább a tervek elkészítését tudjuk finanszírozni. Most még szűkösen elférünk, de két év múlva mindenképp szükség lesz az új teremre” – magyarázta az igazgató.

Laczkó György, a székely­udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy mire költik a magyar kormány 50 millió forintos támogatását, mert konzultálnia kell a tulajdonos római katolikus egyház képviselőivel és a polgármesteri hivatallal. Laczkó ugyanakkor prioritásnak tartja a főépület tetőszerkezetének feljavítását, amelynek eddig csak egy részével készültek el. A nyílászárók cseréje is fontos, hiszen a jelenlegiek több mint százévesek, és nem szigetelnek megfelelően. Újításra szorul továbbá a fűtésrendszer, illetve az 5–8. osztályos diákok által használt épület tetőszerkezete is. „A felajánlott összeg kiváló kezdet. Jó irányba indultak el a dolgok, és reménykedünk, hogy ez továbbra is így marad” – fogalmazott a tanintézet vezetője.

Tamás Levente, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója arról számolt be: a finanszírozásból a több mint száz gyermeket befogadó bentlakás bútorzatát cserélik ki. A tanintézet vezetője rámutatott: a berendezés már jócskán elavult, időszerű, hogy újakat vásároljanak. A csíkszeredai iskola 10 és 20 millió forint közötti támogatásban részesül.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára június végén jelentette be, hogy a magyar kormány három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá, a finanszírozást jövő évben biztosítja az Orbán-kabinet.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »