Felújítják az Andrássy-kúriát Gombaszögön – programpartner a nagyhírű magyarországi Szilvásvárad

Felújítják az Andrássy-kúriát Gombaszögön – programpartner a nagyhírű magyarországi Szilvásvárad

Nem először (és nem is utoljára) tart sajtótájékoztatót a Sine Metu polgári társulás Gombaszögön. Legutoljára decemberben számoltak be a Pálos monostor nagyszabású ásatási és konzerválási munkálatainak befejezéséről, ezt megelőzően az újraöntött lőcsei honvéd szobrot helyezték el itt, a sajtó jelenlétében. Most egy romokban heverő nemzeti műemlék megmentéséről számolnak be a sajtó képviselőinek.

„Az Andrássy-kúria felújításával tulajdonképpen Gombaszög elnyeri azt a formáját és funkcióját, amellyel méltóképen bele tudja kapcsolni e gyönyörű vidéket Szlovákia turisztikai és idegenforgalmi desztinációinak a sorába. Örülünk, hogy kiváló partnereinkkel sikerrel jártunk és az uniós Interreg program keretén belül pályázatunk nagyon jó elbírálást kapott.”

– mondta Orosz Örs, a társulás elnöke.

Megtudtuk, hogy a sikeres tervezet a kúria felújításán kívül a melléképületek vendéglátási célokra való felhasználásával is számol, melynek partnergazdája a szomszédos Hamelli kertészet. A fő külföldi projekt-partner pedig a mintegy 30 kilométerre levő magyarországi Szilvásvárad település, ahol mára már egy ismert, nagyon sikeres turizmus és idegenforgalom lett kiépítve. A nyertes tervezet összértéke mintegy 1,5 millió euró, amelyből a kúria felújítására 800 ezer euró jut.

„A mai alapkő letétellel és időkapszula elhelyezésével indítjuk el a kúria felújítását, amelyet szeretnénk befejezni és üzembe helyezni még az idén. Az 1768-ban rokokó stílusban épült kúriában egyesületi múzeumot alakítunk ki, ahol a monostor régészeti munkái alatt talált értékes leleteket tesszük közszemlére.”

– mondta Orosz.

Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere és Orbán Máté Julianna a tervezési iroda igazgatója Magyarországról is örömüket fejezték ki, hogy a sikeres partnerség felujít egy rég elfeledett együttműködést a két szomszédos desztináció között. Kifejezték reményüket, hogy segítségükkel Gombaszög is hasonlóan sikeres turisztikai és idegenforgalmi központ lesz, mint amilyen Szilvásvárad és környéke Magyarországon.

„Rengeteg közös történelmi szálat találtunk, amely a két települést összekapcsolhatja, ezen a vonalon indultunk el mi is. Mi is egy műemlék épületet, az Orbán-tájház és múzeum felújítását tervezzük, valamint szeretnénk egy lebontott csűrt újjáépíteni, amely rendezvények helyszínéül fog szolgálni a múzeum mellett”

Hírdetés

– ismertette elképzelésüket a polgármester.

Orosz Örs a Körkép.sk kérdésére elmondta, hogy sikeresek egy hazai pályázatban is. Kassa megye segítségével a közeljövőben megvalósulhat egy drótkötélpálya építése, amely a cseppkőbarlang és a monostor területe között működne.

„Örülünk az újabb sikernek, úgy gondoljuk, ez nagyban emelné deszninációnk attraktivitását a jövőben.”

– szögezte le társulás elnöke.

A beruházás kivitelezője az AB stav építkezési vállalat Nagycétényből. A Körkép megkérdezte a vállalat jelen levő képviselőit, milyen tapasztalataik vannak műemlékek felújítása terén és tudják-e garantálni a befejezés határidejét?

„A közbeszerzésen elért sikerünk nagymértékben azon múlott, hogy van tapasztalatunk műemlékek felújításában. A kitűzött határidőt természetesen garantálni tudjuk, amennyiben nem kerül sor változásokra az építkezés menete alatt. Mivel Nyitra mellől vagyunk, vállaltuk, hogy helyi munkaerőt is alkalmazunk, ami eddig jó visszhangot szült a környéken.”

– mondta el Borbély Dávid a kivitelező képviseletében.

Mede Géza

képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »