Felújítják a bezdáni templom tornyát

A bezdáni Szent Simon és Júdás Tádé templom több tekintetben is különleges, legalábbis a laikusnak így tűnhet. Már az a tény is különös érzelmeket válthat ki, hogy 1848-ban, vagyis a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évében épült, amikor aligha kedvezhettek különösebben a körülmények egy ilyen monumentális épület felépülésének. A bejárat mellé tervezett két monumentális toronyból máig nem lett semmi, sőt, valószínűleg tágabb környezetünkben is ez az egyedüli olyan templom, amelynek csaknem 170 éve épült „ideiglenes” tornya nem a bejárat fölött, hanem az ellenkező oldalon magasodik, és nem is olyan nagyon „szökik az égbe”, hiszen az 50 méter hosszú templomnak mindössze 38 méter magas a tornya. Valamikor régen valaki nótát is költött erről, amely így hangzik: „Bezdán város szép helyen van, csak a tornya fordítva van.”

Az évek óta tartó, folyamatos és lehetőségek szerinti felújítás most a tornyon is halaszthatatlanná vált. Minap hozzá is kezdtek, és ahogyan az lenni szokott, menet közben derültek ki olyan problémák, amelyekre nem számítottak. Ott jártunkkor Zvonko Šarčević szabadkai alpinista egy szál kötélen lógva serénykedett a tönkrement toronytetőn, merthogy ilyen javításokhoz gyakorta hívják őt tartományszerte.

Ft. Zélity Mihály, Bezdán plébánosa elmondta, az elmúlt évek során megvalósított javításokra, ahogyan a jelenleg folyamatban levőkre is a hívek adakozó kedvének köszönhetően kerülhetett sor. Nem könnyű manapság adományhoz jutni, hiszen, mint azt a plébános is elmondta, Bezdán helyzete sem különbözik a többi, magyarok lakta helyétől. Nagyon nagy a fogyatkozás, nincstelenség van, de azért az értékeket próbálják megóvni, nem hagyják veszendőbe menni.

“Ha nem is tudunk nagy dolgokat megvalósítnai, de igyekszünk a meglevő értékeket átörökíteni az utánunk jövő nemzedékekre. Minden évben próbálunk valamit fölújítani, azt, amire épp telik a hívek adományaiból. Ráadásul minden tatarozás során váratlan dolgok is előjönnek. Néhány évvel ezelőtt egy vihar levitte a templom tetejét, azt kellett javítani, közben kiderült, hogy megrepedt a nagy harangunk, azt is javítani kellett, most szintén egy vihar kényszerített bennünket a felújítására. A torony keresztjének egyik szárnya letört. Az idő vasfoga annyira kikezdte, hogy kénytelenek vagyunk felújítani. Amikor a mester fölment, kiderült, hogy a bádogot is erősíteni, festeni kell, és új keresztet kell készíttetni, mert a réginek a faszerkezete teljesen elkorhadt” – nyilatkozta ft. Zélity Mihály.

A plébános úrtól azt is megtudtuk, hogy az utóbbi években újravakoltak falrészeket, festettek, rokkantfeljárót építettek az egyik oldalsó bejárathoz, hogy a mozgáskorlátozottak is akadálytalanul járhassanak templomba, megjavíttatták a toronyórát, korszerűsítették a külső világítást, az idén a vitrázsüvegekre kívülről védő dróthálót szereltettek, ablakcsere van folyamatban a plébániaépületen és október 28-ig, a templombúcsúig a tervek szerint parkolót alakítanak ki a templom előtt. Mindezt közadakozásból, ami valóban azt bizonyítja, hogy a mind nagyobb számban külföldön boldogulást kereső bezdániak és az itthon maradók egyaránt gondot viselnek szülőfalujuk templomáról.

Talán a két határ, a magyar és a horvát közelsége a magyarázata annak, hogy alig maradt fiatal a településen. Bezdánt, noha mezővárosként tartották számon, soha nem a mezőgazdaság, a földművelés jellemezte, hanem a fejlett kisipar. A múlt század második felében néhány gyárlétesítmény is felépült, működött egy fölöttébb elismert nyomda, külföldi piacra dolgozott a selyemszövöde és a gyerekruhagyár, nem győzte ellátni megrendelőit a hajógyár, Zomborból és a szomszédos falvakból is jártak ide dolgozni. Most nincs semmilyen megélhetési lehetőség helyben. Nők, férfiak, fiatalok és középkorúak Ausztriában, Németországban dolgoznak, sokan közülük már tartósan letelepedtek külföldön és csak ünnepekkor jönnek haza, tehát a visszatérésükben sem igen érdemes reménykedni. Vajon milyen jövőt lát a település plébánosa Bezdán előtt?

“A válaszom mindig attól függ, éppen milyen hangulatban leledzek. Amikor a keresztlevelet írom ki magyar állampolgárság kérelmezéséhez, az egyik szemem sír, a másik nevet, mert tudjuk, hogy a fiatalok, a kisgyerekesek általában, amint megkapják, elmennek és kint maradnak, de másrészt meg örülök, mert talán jobb élet vár másutt rájuk, talán föltalálják magukat a nagyvilágban. Ahhoz, hogy marasztaljuk őket, valamit fel kell ajánlani, és most nincs mit felajánlanunk. Azt mindig hangsúlyozom, hogy akik maradunk, próbáljunk egy olyan környezetet megőrizni, amelybe örömmel és szívesen térnek haza, akár vendégségbe, vagy talán egy napon örökre” – hallottuk Mihály atya nem túl derülátó válaszát.

F.Cirkl Zsuzsa


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »