Feltöltődtünk, hogy feltölthessünk másokat – Online évkezdő lelkigyakorlatot tartottak Pannonhalmán

Feltöltődtünk, hogy feltölthessünk másokat – Online évkezdő lelkigyakorlatot tartottak Pannonhalmán

A pannonhalmi közösség idén online tartotta hagyományos év eleji lelkigyakorlatát. A Rómában szolgáló Patsch Ferenc SJ a koronavírus-járvány miatt személyesen nem tudott Pannonhalmára látogatni, így a virtuális térben osztotta meg gondolatait a bencés szerzetesekkel. Gérecz Imre magiszter szerint azért is fontos ez az év eleji elcsendesedés, mert ők is akkor tudnak adni, ha van miből töltekezni.

„Egy állandó, nagy cserebere” – talán így lehetne a legjobban jellemezni a lelkigyakorlatokat Imre atya szerint. „Azokat az ajándékba kapott kincseket: jó gondolatokat, módszereket, meglátásokat, tapasztalatokat tudjuk mi is átadni a saját lelkigyakorlatainkon, amelyekben a nekünk tartott foglalkozásokon részesülünk.”

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a karácsonyi ünnepkör végén az év első néhány nyugodt napja az elcsendesedés jegyében zajlik a szerzetesközösségben. Ilyenkor a monostor nem fogad vendégeket, és a testvérek is igyekeznek félrevonulni a munkától. „Egy olyan impulzust kapunk, ami ebben a csendes, január eleji időszakban segít töltekezni és jól kezdeni az új évet” – mondja Gérecz Imre. „Más szerep ez, mint amikor mi tartunk lelkigyakorlatot. Itt mi vagyunk a befogadók” – teszi hozzá.

A szerepkör mellett azonban idén a forma is más volt. A világjárvány miatt már hónapokkal ezelőtt világossá vált, hogy a lelkigyakorlat megtartására felkért, Rómában szolgáló jezsuita atya, Patsch Ferenc nem tud Pannonhalmára utazni. Ezért a szerzetesközösség a technikát hívta segítségül, és először tartották meg online, a virtuális térben a lelkigyakorlatot.

Hírdetés

A pandémia a mindennapi életünkre is rányomja bélyegét. Ugyanazokkal a hús-vér emberi dilemmákkal és nehézségekkel szembesültünk, mint mindenki más – fejti ki a magiszter. „Pannonhalmán nem egy romantikusan elszigetelt szerzetesi ideál szerint élünk, hanem egymással közösségben. Ráadásul egy olyanban, amely missziójának tekinti, hogy a diáksággal, a hozzánk érkező és kötődő emberek sokaságával a plébániáinkon közösségeket hozzon létre. Szeretnénk Pannonhalmán és körülötte egy aktív, pezsgő közösségi életet megteremteni,  és ebben nagy érvágást jelent a jelenlegi járványhelyzet és az ahhoz kapcsolódó korlátozások.”

A szerzetesközösség igyekszik alkalmazkodni. „Nekünk is nehéz a távolságtartás, a korlátozó intézkedések betartása. Mindezt nekünk is meg kell élni, de közben előretekintünk. Új lehetőségeket kellett felfedezni, hogy elérjük a számunkra fontos embereket, hogy segíteni tudjunk. Így jött, hogy amikor épp a valós térben nem tudunk összejönni, találkozni, akkor megnyitjuk a virtuális tereket. Mára bevett gyakorlattá vált, hogy a vasárnapi ünnepi liturgiákat online közvetítjük. Csakúgy, mint a Diákkápolna esti imáit, amelyekbe több ezren csatlakoznak be. Szeretnénk, ha ezen alkalmakon keresztül minél többeknek tudnánk támaszt, biztonságot, inspirációt adni. Ezzel pedig a szerzetesközösség is nyer: azt a fajta bezártságot, eszköztelenséget és korlátoltságot, amivel márciusban találkoztunk, némiképp oldja, ha ezek a találkozások mégiscsak létrejönnek” – hangsúlyozta Gérecz Imre atya.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »