Féltékenységből halálra verte 85 éves élettársát a 84 éves bácsi

Féltékenységből halálra verte 85 éves élettársát a 84 éves bácsi

Féltékenységből halálra verte 85 éves élettársát a 84 éves bácsi

A Miskolci Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év és 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte az elkövetéskor 84 éves vádlottat, aki közös otthonukban halálra verte 85 éves élettársát. Az idős férfi védekezésében „balesetnek” nevezte a bűncselekmény elkövetését.

Az idős pár 2017 nyarán már 10 éve élettársi kapcsolatban élt egy zempléni községben. A bűncselekményt megelőző három évben gyakoriak voltak a veszekedések közöttük, amelynek kiváltó oka a vádlott féltékenysége volt. A betegeskedő idős férfi mozgékony élettársát gyakran szexuális hűtlenséggel gyanúsította, amely állandó veszekedések forrása volt közöttük. A vádlott ismétlődően kézzel, vagy a keze ügyébe eső tárgyakkal, de főként bottal bántalmazta az idős asszonyt, aki többször is elhagyta őt, de mindig visszatért. Hangos vitáik sorozata a szomszédjaik számára megszokott jelenség volt.

Hírdetés

2017 júliusában a vádlott a lefekvéshez készülődő élettársát egy 2 cm átmérőjű, 60 cm hosszúságú seprűnyél darabbal, illetve puszta kézzel kis, közepes erővel bántalmazta. A sértett testszerte 12 sérülést szenvedett el, amely a szervezetében olyan súlyos belső elváltozást idézett elő, hogy néhány óra múlva életét vesztette. A vádlott az élettársa állapotával nem törődve aludni tért. Másnap délelőtt a vádlott az utcán először szóváltásba került a szomszédjával, akit azzal gyanúsított, hogy szexuális kapcsolatot létesített az élettársával, majd egy járókelőt kért meg, hogy nézze meg az élettársát, mert hidegnek érezte a kezét. Ekkor észlelték, hogy a sértett meghalt, életét az idejekorán megkezdett szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

A vádlott mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, amelyet védekezésében „balesetnek” nevezett. A vádemelést követő bírósági előkészítő ülésen a tárgyalási jelenlét jogáról lemondott. A törvényszék így távollétében folytatta le a bizonyítást, amelynek eredményeként bűnösségét állapította meg.

A nem jogerős ítélet szerint a vádlottnak a sértettel szembeni szándékos cselekménye testi sértés előidézésére irányult, amellyel okozati összefüggésben bekövetkezett halálos eredmény tekintetében azonban kizárólag gondatlanság terheli. A törvényszék a büntetlenségét, idős életkorát, testi és szellemi állapotát, valamint a számottevő időmúlást egyaránt javára értékelve határozott végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabásáról.

A vádhatóság a döntést tudomásul vette. A védő elsősorban felmentés, másodlagosan pedig a vádlott megromlott egészségi állapotára, valamint személyiségének jellemzőire hivatkozással a büntetés enyhítése – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása – végett jelentett be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozza. Az idős életkor nem mentség a normális együttélés szabályainak durva megsértésére. Nincs olyan féltékeny indulat, amely bárkit feljogosítana a másik ember megalázására, bántalmazására. A vádlotti tettlegességbe az idős élettársa belehalt, amelyért szabadságvesztéssel járó büntetőjogi felelősséggel tartozik.

Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt az ügyben.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »