Félszáznál több törvényjavaslat a választás óta

Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az Országgyűlés május 8-i megalakulása óta – közölte az Országgyűlés Hivatala az MTI-vel.

A pénteken nyári szünetbe kezdő Ház a Fidesz-KDNP kormányalakításával és kétharmados többségével, valamint öt ellenzéki frakcióval (Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd) kezdte meg munkáját az április 8-i voksolást követően. A patkóban egy független, valamint egy német nemzetiségi képviselő is helyet foglalhatott.

Az új összetételű parlament összesen húsz ülésnapot tartott eddig. Az elfogadott törvények 85 százalékát a kormány nyújtotta be, azok közel fele, összesen huszonhat nemzetközi szerződések kihirdetéseit tartalmazza. A parlament a korábbi évekhez hasonlóan most is még az első félévben törvénybe foglalta a következő évi költségvetést, emellett az alaptörvény hetedik módosításáról is rendelkezett.

Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt Varga-Damm Andrea

Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt a jobbikos Varga-Damm Andrea, aki a kilakoltatások határozatlan idejű felfüggesztésével és az ápolási díj minimálbérre történő emelésével kapcsolatos kérdéseire vár válasz a miniszterelnöktől. Az ellenzéki országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, reggel Orbán Viktor bement a szobájába, de ekkor sem adott neki választ a július 14-én írásban feltett kérdéseire.

Ez után úgy döntött, felfüggeszti a várakozást, hogy kidolgozza azt az indítványt, amellyel összehívhatja a parlament rendkívüli ülését és tárgyalásokat kezdeményez a több ellenzéki párttal ennek támogatásáról. Emellett elkészíti azt a két törvénymódosító javaslatot is, amellyel felfüggeszthetik a kilakoltatásokat, illetve július 31-ig elkészülhet az ápolási díjak emeléséről szóló pénzügyminiszteri javaslat – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »