Felszámolták a legnagyobb párizsi sátortábort

Felszámolta szerda reggel a francia rendőrség Párizsban a migránsok legnagyobb sátortáborát, ahol mintegy 1700-an éltek. Az embereket több mint húsz átmeneti befogadóhelyre, elsősorban sportközpontokba szállították el.

Az elmúlt három évben ez volt a 35. kiürítési akció a francia fővárosban.

A Párizs északi részén, a Saint Denis-csatorna partján táborozó – elsősorban Szudánból, Szomáliából és Eritreából érkezett – bevándorlókat reggel 6 óra előtt kezdték elszállítani a Párizs-szerte mintegy húsz helyen kialakított átmeneti szállásokra, ahol az embereket hatósági vizsgálatoknak is alávetik – közölte Gérard Collomb belügyminiszter.

Helyszíni tudósítások szerint az elhelyezésre hetek óta váró emberek maguktól kijöttek a sátraikból és kezükben a csomagjaikkal nyugodtan várták elszállításukat.

A fővárosi önkormányzat szerint 8 órára befejeződött a táborhely kiürítése, ahonnan 1024 embert, 937 férfit és 87 nőt, illetve gyereket vittek el, köztük 15 kísérő nélküli kiskorút.

A hatóságok 24 befogadóhelyet jelöltek ki a városban és a Párizs környéki régió településein, elsősorban sportközpontokban, ahol átmenetileg – a hatósági eljárás lefolytatásának idejére – elhelyezik a migránsokat.

Rendőrök állnak az illegális bevándorlók halomba gyűjtött sátrai előtt Párizs egyik külső kerületében 2018. május 30-án (MTI/AP/Thibault Camus)

Folytatódik a sátorozás, ha nem oldják meg a helyzetet

Pierre Henry, a France Terre d’asile nevű segélyszervezet vezetője arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a hatóságok nem oldják meg a migránsok elhelyezését országszerte, még azelőtt, hogy benyújthatják a menedékkérelmeiket, a sátorozás jelensége folytatódni fog Párizsban.

A francia fővárosban további két nagy tábor létezik még: a Szent Márton-csatorna partján mintegy 800 afgán él, s a párizsi körgyűrű északi részén, a Porte de la Chapelle metrómegállónál pedig további 3-400. Michel Cadot párizsi prefektus szerda reggel ígéretet tett arra, hogy őket is amint lehet elszállítják, „ha lehet, már a jövő héten”.

(MTI/AP/Thibault Camus)

A kormányzat és a szocialista városvezetés között hetek óta vita folyik arról, hogy kinek a hatáskörébe tartozik a táborozók ellátása, akiknek eddig elsősorban a párizsiak és a civil szervezetek segítettek.

Az emberek megfelelő szálláshelyre szállítását illetően azt követően erősödött fel a belpolitikai vita, hogy egy afgán állampolgár május elején belefulladt a Szent Márton-csatornába.

A belügyminisztérium arra szólította fel a várost, hogy tegye meg a szükséges jogi lépéseket a táborok felszámolásának kezdeményezésére, és ez esetben a rendőrség el tud járni. Anne Hidalgo főpolgármester válaszában ezt elutasította és arra emlékeztetett, hogy a 2015-ös menekültválság kezdete óta több mint harminc táborkiürítést rendelt el a prefektúra Párizsban, anélkül, hogy a városvezetés feljelentést tett volna. A legjelentősebb 2016 novemberében volt, akkor egyszerre 4 ezer embert vittek el.

(MTI/AP/Thibault Camus)

Városi alkalmazottak eltávolítják az illegális bevándorlók után maradt ruhákat a földről Párizs egyik külső kerületében 2018. május 30-án (MTI/AP/Thibault Camus)

Munkagéppel távolítják el az illegális bevándorlók sátrait Párizs egyik külső kerületében 2018. május 30-án (MTI/AP/Thibault Camus)

Illegális bevándorlók várakoznak elszállításukra Millenium néven ismert sátortáboruk felszámolása közben Párizs egyik külső kerületében 2018. május 30-án (MTI/AP/Thibault Camus)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »