Felrobbant a kazán, még mindig találnak holttesteket a romok alatt

Harmincegyre nőtt a dakkai csomagolóanyag-gyárban bekövetkezett kazánrobbanás halálos áldozatainak száma, miután a romok alól újabb holttestek kerültek elő – közölte hétfőn egy helyi tisztségviselő.

A Dakka külvárosában található Tampaco Foils üzemét hatalmas robbanás rázta meg szombat reggel hat óra körül. A négyemeletes gyár földszintjén különféle vegyi anyagokat tároltak, ezek meggyulladtak, a lángok pedig villámsebességgel terjedtek.

Huszonhárom munkás azonnal meghalt, míg vasárnap este hat, hétfőre virradóra pedig további két dolgozó holttestére bukkantak rá a törmeléket eltakarító tűzoltók. Legalább nyolc embert továbbra is eltűntként tartanak számon.

Az esetleges túlélők utáni kutatás folytatódik, miközben a hatóságok megpróbálják kideríteni, mi okozta a robbanást.

A dakkai kórházban 13 munkást ápolnak égési sérülésekkel, közülük hat állapota válságos – mondta el hétfőn egy helyszínen tartózkodó rendőrtiszt.

Szombat volt az utolsó munkanap a gyárban a Bangladesben kedden – más muzulmán országokban pedig már hétfőn – kezdődő muszlim áldozati ünnep, az íd al-adha alkalmából egy hétig tartó leállás előtt.

Bangladesben az embertelen munkakörülmények és a biztonsági előírások hanyag betartása miatt gyakoriak az üzemi balesetek. Négy évvel ezelőtt, 2012 novemberében egy ruhagyár épületében keletkezett tűzben 112 munkás vesztette életét. Nem sokkal később, 2013 áprilisában összeomlott egy nyolcszintes kereskedelmi komplexum, amely alatt 1135 ember halt meg, köztük számos textilipari dolgozó.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Újabb atomrobbantásra készülhet Észak-KoreaFerobbant egy gránátvető egy ukrán hadgyakorlatonRovatok: KülföldTelepülés: SzíriaCímkék: külföld, Szíria, brutális baleset, robbanás, halálos áldozatok, holttestekForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »