Feloszlatták a Fekete Afrikai Védelmi Liga szervezetet: erőszakra uszított

Feloszlatták a Fekete Afrikai Védelmi Liga szervezetet: erőszakra uszított

Feloszlatták a Fekete Afrikai Védelmi Liga (LDNA) elnevezésű szervezetet szerdán Franciaországban, miután a kormány megítélése szerint gyűlöletre, diszkriminációra és erőszakra uszító ideológiát hirdetett.

Az LDNA a közösségi oldalakon „az afrikaiak és az afrikaiak leszármazottainak jogait védő forradalmi mozgalomként” határozta meg önmagát, Facebook oldalát csaknem 300 ezren követték. Elnöke és alapítója a Twitteren „politikai aktivistának, pánafrikai ellenállónak, forradalmi szabadságharcosnak” vallotta magát.

Gérald Darmanin belügyminiszter kezdeményezte szeptember közepén a szervezet feloszlatását, amelyet „rasszista struktúrának” nevezett, miután egy Párizstól északkeletre fekvő településen tömegverekedéseket provokált. A feszültség napokon át tartott az afrikaiak és a kurdok között.

A feloszlatási rendelet szerint az LDNA „a származás és a szexuális orientáció miatt gyűlöletre, diszkriminációra és erőszakra uszító ideológiát hirdet”, és rendszeresen részt vesz „elszigetelt meglepetésszerű erőszakos akciók megszervezésében, valamint tüntetések alkalmával erőszakos cselekményeket követ el vagy azokra szólít fel”.

A szervezet feloszlatását több, elsősorban jobboldali politikus szorgalmazta, elsősorban azóta, amióta az LDNAa rendőri erőszak ellen 2020 júniusban megmozdulást szervezett az amerikai nagykövetség elé Párizsban.

Hírdetés

Gabriel Attal kormányszóvivő „erős intézkedésnek” nevezte a feloszlatást.

„Nem remeg a kezünk, amikor meg kell védeni a köztársaságot azoktól, akik azt gondolják, hogy képesek összeroppantani” – fogalmazott a kormánytag.

A kormány a Nawa elnevezésű könyvkiadót is feloszlatta szerdai ülésén.

Nawa Books - Your Islamic Online Bookstore

A NAWA kiadó jelvénye.

A cég a dzsihádot, az iszlám szent háborút legitimizáló könyveket adott ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »