Fellobbant az olimpiai láng Rióban

Fellobbant az olimpiai láng Rióban

Látványos megnyitóval kezdődött el Rióban a XXXI. nyári olimpia. A magyar zászlót a londoni olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron vitte, az olimpiai lángot pedig egy aranyérmétől „megfosztott” maratoni futó, Vanderlei Cordeiro de Lima gyújthatta meg.

Míg riói idő szerint péntek késő délután még könnygázt és hanggránátokat kellett bevetni egy kisebb olimpia ellenes demonstráció feloszlatása érdekében a Maracana stadion közelében, bent már gyűlt a tömeg, és majdnem telt ház, 61 500 néző előtt rendezték meg a XXXI. ötkarikás játékok megnyitóját. A hivatalos program egy kétperces videóval kezdődött, majd látványelemekkel, vérpezsdítő zenével és táncokkal mutatták be a brazil kultúra gazdagságát, a brazil emberek életszeretetét, kreativitását.

A műsor elején Paulinho da Viola előadásában csendült fel a brazil himnusz, amely közben 60 sportoló brazil zászlóval a vállán érkezett a játéktérre, s felhúzták a lobogót. A műsor során több híres brazil dallam szólalt meg, s feltűnt a színen Brazília büszkesége, a szupermodell Giselle Bündchen, aki Jobim számára, az Ipanemai lányra vonult végig a kifutón – karrierje során utoljára.

http://mno.hu/

A nemzetek felvonulását a hagyományok szerint Görögország nyitotta, a magyar csapat a portugál nyelvű ábécé szerint a 93.-ként érkezett a Maracana stadionba. A zászlót London olimpiai bajnoka, a kardozó Szilágyi Áron vitte. Olimpiai csapatunk – amelyet a lelátóról Áder János köztársasági elnök és felesége is köszöntött – 160 tagú, de ezúttal többen is hiányoztak az ünnepségről, hiszen vagy hétvégén már verseny vár rájuk vagy még meg sem érkeztek Rióba.

Carlos Arthur Nuzman, a szervezőbizottság elnökének köszöntő szavai után, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke méltatta az első dél-amerikai olimpiai játékokat, beszédében megemlítve Brazília és az olimpiai eszme krízisét is.

“Mindig hittünk bennetek, a sporti iránti szenvedélyetek, az életörömötök ösztönöz bennünket” – mondta Bach a riói szervezőknek, a riói lakosoknak, az önkénteseknek, majd külön köszöntötte a menekültek csapatát, akik – mint kiemelte – a reményt jelképezik ezen az olimpián.

Thomas Bach a nevelés, a kultúra és a béke jegyében egy új díjat adományozott: az olimpiai babérkoszorút a kétszeres olimpiai bajnok kenyai futónak, Kipchoge Keinónak nyújtotta át. Ezt követően pedig Michel Temer, Brazília ideiglenes államfője megnyitotta az olimpiát.

És hogy ki gyújtotta meg az olimpiai lángot? Sem a háromszoros világbajnok labdarúgó, legendás Pelé, sem a Roland Garros-győztese, Gustavo Kuerten, hanem az olimpiai bronzérmes maratoni futó, Vanderlei Cordeiro de Lima kapta meg a lehetőséget, aki 2004-ben az athéni olimpián egy ír pap a táv 35. kilométerénél megtámadott, s kilökte a nézők közé. A történtek miatt Lima elvesztette vezető helyét és a harmadik lett. Az arany helyett megkapta a Pierre de Coubertin-érmet és a lehetőséget arra, hogy a lángot meggyújthassa Dél-Amerika első olimpiai játékán.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »