Feljelenti Semjént a Jobbik

Vesztegetés gyanújával feljelentést tesz, és vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Semjén Zsolt ellen a Jobbik. Szilágyi György hangsúlyozta: a vadászatokat finanszírozó Farkas József érdekeltségei 2012 és 2017 között csaknem 600 millió forint uniós támogatást nyertek – ha a luxusutakat ajándékba kapta tőle Semjén Zsolt, akkor azokat fel kellett volna tüntetnie a vagyonnyilatkozatában. A keresztény-demokrata politikus azonban, magyarázat helyett inkább újabb külföldi vadászatokat ígér.

Rénszarvast szállító helikopter Svédországban: a múlt héten vált Semjén Zsolt luxusvadászatainak szimbólumává a felvétel. A miniszterelnök-helyettes 2012 óta több alkalommal is járt a skandináv országban, hogy hobbijának hódoljon.

– A tizedét sem tudom időbelileg sem elfogadni ezeknek a kedves meghívásoknak. Igyekszem eleget tenni. És, hogy egy kicsit borzoljam az ellenzéki média kedélyét: megpróbálom kitriblizni azt, hogy Bayer Zsolt barátom is eljöhessen velünk – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Hogy kinél kellene kijárnia Semjén Zsoltnak a kormánypárti publicista utaztatását, azt nem mondta el a kedden publikált Facebook-videójában, ám a korábbi vadászatokat az a Farkas József fizette, akinek turisztikai vállalkozásai százmilliós nagyságrendben kaptak állami támogatást és uniós forrásokat is.

– Ő küldte a pénzt, mi rendeztük a vadászatot, mi rendeztük a jegyeket. Gyakorlatilag rajtunk keresztül ment minden. De 2011-ben nem sikerült, mert valami közbejött a főnök úrnak. Mi így hívtuk később egymás között a Zsoltot: nagyfőnök – mondta a Hír TV-nek a vadászatok egyik szervezője, aki nem vállalta a nevét. Az MSZP agrárpolitikusa szerint a Fidesz rendszerszintű korrupcióját mutatja az ügy: támogatásra ugyanis csak az számíthat, aki vissza is oszt abból vagy máshogyan jár a kedvében a döntéshozó politikusoknak.

– Maga a rendszer derült ki ebből. Tehát ugye nehogy azt gondolja valaki hogy ez a Semjén Zsolt ügye. És itt nemcsak vadászatokról, itt 20 százalékokról, 30 százalékról, sőt ugye Mengyi Rolandnál tudjuk, ezek azok az alkotmányvédelmi pénzek, amit van olyan fideszes aki készpénzben igényel vissza, nagyon komoly tételben. Mondom, ez nyílt titok – fogalmazott Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese.

Ha egy országgyűlési képviselő ajándékot fogad el, akkor arról a vagyonnyilatkozatában minden évben be kell számolnia. Erre éppen azért van szükség, hogy ne merülhessen fel a korrupció gyanúja. (Képek:

4-5 millió forintos vadászatokról azonban Semjén Zsolt egyik évben sem tett említést a vagyonnyilatkozatában. Az ajándékokról szóló oldalakat és rovatokat minden évben üresen hagyta.

– Ez egy nagyon súlyos ügy. Ilyenben már Európában buktak meg miniszterek, miniszterelnökök vagy miniszterelnök-helyettesek, úgyhogy azt gondolom, ha ez igaz, akkor Semjén Zsoltnak le kell mondania – reagált Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

A kormánypárti média közben igyekszik hitelteleníteni a vadászatról beszámoló médiumokat. A Pesti Srácok lapigazgatója, az 1982-ben a belügyi kitüntetést is kapott Stefka István egy sajtótájékoztatón például bolseviknek nevezte azokat, akik beszámolnak Semjén Zsolt svédországi kalandjairól.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »