FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Aranycsepp II. / La Petite Inde

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Aranycsepp II. / La Petite Inde

A bőrszínek, illatok, ízek forgatagában a Goutte d’Or negyedben a legkülönbözőbb vallások találkoznak. Az utcán imádkozó muszlimok fotói jutnak eszembe a hangulatkeltő, enyhébb vagy erősebb muszlimellenes fűszerezésű cikkek mellett, meg a no-go zónákról szóló fámák.

Péntek kora délután van, a pénteki ima ideje, kíváncsian várom, hogy a járdákon-utakon elterüljenek az imaszőnyegek, de nem történik semmi. Nem hogy a hajlongó hívektől átjárhatatlan utcát nem látni – ahogy a néhány évvel ezelőtti fotókon lehetett –, de még egy árva imaszőnyeget, sem a rue des Poissonniersen, sem a Rue Myrhán, sem Rue Léonon. A valóság persze sokkal prózaibb: ezen utcák mecsetei inkább imatermek a lakóházak földszintjén, s túl kicsik ahhoz, hogy a híveket befogadják. A megoldás is hasonlóan egyszerű volt: az önkormányzat néhány éve egy elég nagy, használaton kívüli kaszárnyát bocsátott a muszlim közösség rendelkezésére. 

Egyszer csak a Szent Bernát templom (Église Saint-Bernard de la Chapelle) előtt találjuk magunkat, amely kívül-belül annyira neogótikus, hogy valódinak hiszi az ember, pedig nem a középkorban, de csak a 19. században épült, ahogy a negyed is. A bejáratnál a Miatyánk szövege sok-sok nyelven, magyarul is, bár kissé hibásan, ráadásul valami archaikus helyesírással. Az egyik mellékhajóban képeket találok a templom hitéletéről: elsőáldozó gyerekek, feketék, fehérek vegyesen. Egy mellékkápolnában a kissé komor templombelsőtől, és a megszokott méltóságteljes szentképektől élesen elkülönülő festményt találok: nemcsak a kép színei, de a templom előtti téren összeverődött emberekék is tarka összképet nyújtanak. Mary Baird-Smith festménye („Pour ne pas oublier”) az 1996-os „iratok nélkül”-ként emlegetett („sans papier”) tiltakozássorozatra emlékezik. Az életbe léptetett bevándorlást szabályozó Pasqua-törvény értelmében ugyanis több, főként Párizsban dolgozó afrikai (főként Mali, Mauritánia, Szenegál) tartózkodási engedélyét nem hosszabbították meg, családjaikra kiutasítás várt. A Montreuilben kezdődő tiltakozások, melyet több francia értelmiségi is támogatott, végül a Szent Bernát templomban csúcsosodtak ki, s a templom felebaráti szeretetre hivatkozó lelkészének Henri Coindénak köszönhetően itt találtak menedéket a hatóságok elől. A templomot később mégis evakuálták. 

Hírdetés

Továbbmegyünk, elhaladunk a Square Alain Bashung mellett, amely leginkább drogtanyaként híresült el. Keresztülmegyünk a Gare du Nord-ba futó sínek fölötti hídon, s a Rue Marx Dormoy-on találjuk magunkat, amely a Goutte d’Or és a hasonlóan kétes hírű La Chapelle negyed határát képzi. A Rue Pajolon már végképp egy másik kis világba, Indiába csöppenünk. A közel-keleti fűszereseket indiaiak váltják, az afrikai ruhaboltok tarka viseletei helyett pedig szárikat látunk minden mennyiségben és változatban: pakisztáni szabás, bangladesi, sri lankai, észak és dél-indiai, muszlim és hindu turbánok, vőlegény és menyasszonyi ruhák a kirakatban, mintha csak egy maharadzsa udvarából kerültek volna ide. A behozott kelméket általában a boltok melletti apró varrodákban dolgozzák fel. A szembejövő nők homlokán különféle színű és alakú homlokpötty (tilaka, bindi) – jelnyelv, melyet nem értek. 

Egy indiai szépségszalon mellett betérünk egy mindenesboltba, amely mintha csak az egykori har­minckoronás-boltok hindu változata lenne. Karperecek, fülön­függők, henna-sablonok, művirág-nyakláncok töméntelen sokasága. Füstölőt veszek, sokáig válogatok a gazdagon aranyozott szentképek (izé, istenképek között), vajon melyik a leggiccsesebb és a legkevésbé sérült, végül Ganésát, Hanumánt és Szaraszvatit választom. Darabja egy euró, akárcsak a cédéknek, amelyeken csak tamil felirat van – nyilván hagyományos indiai zene, az egyiken Venkatésvarát (Visnu egyik alakja) azonosítom, a másikon a dobosok tetszenek. 

A Rue Pajol végén egy lakóház aljában megtaláljuk Ganésa templomát (Sri Manicka Vinayakar Alayam). Füstölő illata árad odabentről, kin egy asszony álldogál karján a gyerekkel, éppen kilép hozzá a férje. Leveszem a cipőm, belépek, apró szentélyek alatt gazdagon felvirágoztatott istenszobrok merednek rám. Áldozatbemutatás zajlik épp, monoton szanszkrit recitálás, a szobor előtt a „pap” virágos, rizses tálcát himbál, tejet (?) hint a szobor elé. Káprázatos apró világ, amelybe ufóként csöppenek. Az istennő ünnepén évente felvonulást rendeznek a hívek, tarka felvonulást zenével, dobokkal, tánccal, színekkel, virágokkal, az istenszobrokat kiviszik, díszes kocsikkal vonulnak végig az utcán. Bien sûr, ebbe a búcsúba egyszer szívesen becsöppennék. Namaste!

Száz Pál


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »