Felhagyott ülősztrájkjával a szejmben a Polgári Platform

Felhagyott csütörtök délelőtt a december 16-a óta folytatott parlamenti ülősztrájkjával a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO), Grzegorz Schetyna pártelnök egyúttal Marek Kuchcinski házelnök lemondásának indítványozását helyezte kilátásba.

Kuchcinski ezt követően megnyitotta a szejm csütörtöki ülését, majd “az alaposabb helyzetelemzés szükségességére” hivatkozva január 25-ig szünetet rendelt el.

Sajtóértekezletén Schetyna törvénytelennek minősítette a szenátusban szerdán megszavazott, az ülősztrájkolók által eddig is kifogásolt idei költségvetést, és arra szólította Andrzej Duda államfőt, hogy ne hagyja jóvá.

A többnapos eredménytelen kompromisszumkeresés után az ülősztrájk beszüntetését Schetyna azzal indokolta, hogy a PO-nak “sikerült elérnie a sajtó jelenlétét a parlamentben”. A pártelnök ezzel az ellenzéki tiltakozást eredetileg kiváltó, azóta visszavont, a parlamenti tudósításokat korlátozó szabályokra utalt.

Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke jónak nevezte, hogy véget ért a szejm pódiumának blokádja. Azt mondta, hogy a történtekből következtetéseket kell levonni: vagy a parlamenti házszabályon kellene módosítani, vagy a pártok “becsületbeli megállapodást” kötnek, hogy visszatérnek a parlamentben a civilizált szabályokhoz.

A PiS elnöke ésszerűtlennek minősítette a házelnök leváltását célzó kezdeményezést. Ezzel arra utalt, hogy az abszolút parlamenti többséggel rendelkező PiS hozzájárulása nélkül lehetetlen a bizalmatlansági indítvány megszavazása.

A hétfőig a PO-val együtt ülősztrájkot folytató ellenzéki Modern (Nowoczesna), valamint a tiltakozástól távolmaradt Lengyel Parasztpárt kilátásba helyezte: a költségvetési törvényre vonatkozóan panaszt nyújt be a lengyel alkotmánybírósághoz.

A költségvetési törvényről szóló végszavazást a házelnöki szék és a szejm pódiumának blokádja miatt december 16-án nem az ülésteremben, hanem az alsóház oszlopos termében bonyolították le. A PiS kizártnak tartotta a több szakértő, valamint a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, az ellenzéki Kukiz´15 által is szabályosnak minősített szavazás megismétlését. Nyitott volt viszont más, kompromisszumos megoldásokra. Az eredménytelen kompromisszumkeresés után a költségvetést szerda délután a PiS-többségű szenátus is jóváhagyta. A törvényt csütörtökön továbbították az államfői hivatalba.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »