Felfüggesztette tisztségéből az ügyészség Kolozsvár magyar alpolgármesterét

Felfüggesztette tisztségéből az ügyészség Kolozsvár magyar alpolgármesterét

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan napra eltiltotta tisztsége gyakorlásától Horváth Annát, Kolozsvár magyar alpolgármesterét – tájékoztatott a honlapján közzétett közleményben a DNA.

A DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja Horváth Annát, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezi az alpolgármestert. Ez idő alatt nem láthatja el az alpolgármesteri teendőket, nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, és csak az ügyészek jóváhagyásával hagyhatja el Románia területét.

Vádat ugyan nem emeltek Horváth Anna ellen, de a DNA “vádlottként” említi közleményében.

A közlemény szerint az ügyészek olyan információk és bizonyítékok birtokába jutottak, melyek szerint Horváth Anna közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte a beruházótól, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint mintegy húszezer lejbe kerültek.

A közlemény szerint az alpolgármester és az ingatlanberuházó abban állapodtak meg, hogy egy támogatási szerződéssel fedezik a bérletek értékét, és az alpolgármester később közli annak a jogi személynek az adatait, amely a szerződő fél lesz. Az ügyészség úgy tudja, hogy az alpolgármester a választások utánra is támogatást ígért a meg nem nevezett üzletembernek más, hasonló ingatlanberuházások lebonyolításához.

A DNA hétfőn kilenc kolozsvári helyszínen, többek között Horváth Anna lakásán és irodájában tartott házkutatást, és kihallgatásra vitte be az alpolgármestert, aki az esti órákban szabadon távozhatott az ügyészség kolozsvári székházából.

Horváth Anna hétfőn az egyik közösségi oldalán reagált az ügyészségi vizsgálatra. “2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét” – közölte az alpolgármester, aki a júniusi választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári polgármesterjelöltje volt. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »