Felföldi László püspök megáldotta a felújított katolikus iskolát Mohácson

Felföldi László püspök megáldotta a felújított katolikus iskolát Mohácson

Befejeződött a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola épületének 2020-ban elkezdett felújítása. Június 17-én a tanévet lezáró hálaadó szentmisével és a végzős diákok ballagásával összekötött ünnepségen Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg az iskola megújult épületét, az intézmény diákjait és dolgozóit.

Az iskolaépület egymilliárd forint értékű felújítása során kicserélték a teljes elektromos hálózatot, a vizesblokkokat, új fűtési rendszert építettek ki, valamint a tornaterem is új padlózatot kapott. Megújult az épület homlokzata, átalakították és korszerűsítették az udvart, ahol új kerékpártárolókat is létesítettek. Az oktatást segítő eszközöket is modernizálták, többek között interaktív táblákat telepítettek a tantermekbe.

*

A Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola udvarán tartott ballagási ünnepségen Felföldi László pécsi megyéspüspök köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájának és áldozathozatalának hála megvalósult a felújítás, és ennek köszönhetően ebben a megújult térben a következő nemzedékek is fejlődhetnek és formálódhatnak.

Az ünnepi eseményen jelen volt Pávkovics Gábor polgármester, Bacsmai László plébános, Fekete Zoltán káplán, Murber Zoltán egyházmegyei gazdasági igazgató, Merényi Andrea egyházmegyei közoktatási munkatárs, valamint Wébel Zsolt református lelkész.

Az épület megáldását követően a mohácsi fogadalmi templomban hálaadó Te Deum szentmisét mutatott be a megyéspüspök. A liturgián koncelebrált Bacsmai László plébános.

Hírdetés

A ballagás egy gyönyörű kezdet, egy teljesen új időszak kezdete a sorsotokban – fordult a végzősökhöz a főpásztor. – Adjatok hálát azért, amit kaptatok, bátor szívvel merjétek a valóságot látni a teremtett világban, az emberi életben, a világ dolgaiban, és merjétek meglátni a saját magatok valóságát és Isten valóságát. Azt az életet, amit kaptatok, áldással és szeretettel éljétek meg.

Adjunk hálát Istenünknek az egész tanévben kapott jóért, és kérjük, hogy kegyelmével továbbra is kisérjen, vezessen titeket – adta útravalóul a ballagó diákok tarisznyájába Felföldi László püspök.

A szentmisét követően elismerésekkel jutalmazták a tanévben kiemelkedő teljesítményt nyújtott diákokat.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Hegyi László és a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »