Félezer dolgozó hagyja el a Tescót

Félezer dolgozó hagyja el a Tescót

Ötszázan kerülnek utcára a Tesco áruházlánctól, a márciusban bejelentett csoportos leépítésben ennyien nem vállaltak, illetve nem kaptak új állásajánlatot a cégtől – értesült a Magyar Idők. Eközben két szakszervezeti vezetőtől jogellenesen válna meg a multicég, esetükben várhatóan munkaügyi bíróság dönt majd.

A tavasszal bejelentett nagyszabású vállalati átszervezésben a korábbi ígéretek ellenére nem sikerült minden dolgozónak másik munkakört vagy elfogadható fizetést felajánlani – tudtuk meg a vállalat belső köreiből. A 2700 érintettből az ötszáz dolgozó többsége azért távozik az áruházlánctól, mivel a nekik felajánlott új feladatkörökben sokkal több felelősséget róttak volna rájuk, a korábbiaknál kevesebb pénzért. Akadtak olyanok is, akiknek az átszervezésben fel sem ajánlottak új munkát. Mindez amiatt érdekes, mert az egyébként súlyos munkaerőhiánytól szenvedő multilánc márciusban jelentette be, hogy egy hároméves átalakítási folyamat utolsó részeként története eddigi legnagyobb átszervezését hajtja végre az idén.

Az utóbbi másfél évben több költségtakarékossági intézkedésen átesett Tesco 112 hipermarketében a korábbi három vezetői szintből mostanra egyet hagytak meg: egy központba szervezték a munkaügyekkel kapcsolatos feladatokat, vagyis például boltvezetőknek, osztályvezetőknek, középvezetői szinten foglalkoztatott munkavállalóknak szüntették meg az alkalmazását. – Az a célunk, hogy az érintetteknek találjunk más munkakört. Hiszen egyébként is munkaerőt keresünk – nyilatkozta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Globál Áruházak Zrt. vezetője május elején az Index.hu-nak, hangsúlyozva, az átszervezés nem jelent elbocsátásokat, mert arra törekszenek, hogy minél kevesebben távozzanak az áruházakból.

Azt is jelezte, megkezdték az egyeztetéseket a szakszervezetekkel is, hogy több olyan lehetőséget tudjanak felajánlani a dolgozóknak, amely megfelel az érintettek képességeinek. A cégvezető kiemelte, nem a munkatársaktól válnak meg, csupán munkaköröket szüntetnek meg. – Az a célunk, hogy minél kevesebben hagyják el a céget – szögezte le Pálinkás Zsolt, aki többszöri megkeresésünk ellenére sem nyilatkozott eddig a Magyar Időknek.

Ehhez képest úgy értesültünk, a csoportos létszámleépítésben a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) két áruházi képviselőjét is utcára tenné a vállalat, holott az ő feladataik nem szűnnek meg. Annak ellenére, hogy a szakszervezet törvényes úton nem járult hozzá a munkaviszonyuk megszüntetéséhez.

– Várhatóan munkaügyi bírósághoz fordul a munkáltató, a jogi eljárás során a szakszervezettől kérni fogják a hozzájárulásunk pótlását. A szabályok szerint ugyanis a vállalat alkalmazásában álló szakszervezeti tisztségviselők munkaviszonyának felmondásához az érdekképviselet hozzájárulása is szükséges, és azt a KDFSZ nem adta meg. Azért nem, mert valószínűsíthető, hogy a két érintett munkaviszonyának megszűnése a helyi érdekképviselet ellehetetlenüléséhez is vezetne, másrészt pedig valójában a munkáltató részéről sem szükséges lépés ez.

A Tesco és a szakszervezetek megállapodást kötöttek a csoportos létszámleépítés kapcsán, ez alapján az érintetteknek – bár kellett volna – nem ajánlottak fel semmilyen más lehetőséget. Mindkét munkavállaló több évtizede az áruházlánc alkalmazottja, sokéves vezetői tapasztalattal, szakirányú képzettséggel. Maradéktalanul megfelelnek azoknak a feltételeknek, amelyek alapján a cégnek fel kellett volna ajánlania az új munkaköröket – sorolta a KDFSZ jogi képviselője.

Nyitrai Károly közölte, vélekedésük szerint a cég döntése összefügghet azzal, hogy az érintettek a KDFSZ képviselői, amely az évek során többször kritizálta a multilánc foglalkoztatáspolitikáját, illetve a dolgozók érdekeit sértő vállalati döntéseket. Márpedig a két dolgozó elküldése szakszervezeti múltjuktól függetlenül is jogellenes, mivel a csoportos leépítés kapcsán közösen megállapított feltételeket a cég utóbb figyelmen kívül hagyta – fűzte hozzá a jogi képviselő.

A Magyar Idők megkeresésére a Tesco nem árult el pontos adatokat arról, hányan érintettek a középvezetői szint megszüntetésében. Csupán annyit jeleztek: bár végül kevesebb új munkakört hoztak létre, mint amennyit megszüntettek, de törekedtek az új rendszer átláthatóságára. Hozzátették, soha nem ígérték azt, hogy mindenkinek ajánlanak új pozíciót.

– A leépítéssel érintettek több mint nyolcvan százaléka elfogadta ajánlatunkat – közölte a Tesco áruházlánc. Ez az arány alátámasztja lapunk azon értesülését, miszerint a dolgozókból körülbelül ötszáznak nem jutott új állás a láncnál. A szakszervezeti tisztségviselőkkel kapcsolatban azt jelezték, az érdekképviseletekkel még májusban megállapodtak arról a szempontrendszerről, amelynek alapján új munkakörök felajánlása történt, ám a két dolgozónak nem tudtak új feladatokat adni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »