Felelősek vagyunk egymásért! – Ferenc pápa új szentszéki nagyköveteket fogadott

Felelősek vagyunk egymásért! – Ferenc pápa új szentszéki nagyköveteket fogadott

Ferenc pápa december 17-én, pénteken délelőtt fogadta az Apostoli Palota Kelemen termében Moldova, Kirgizisztán, Namíbia, Lesotho, Luxemburg, Csád és Bissau-Guinea új szentszéki nagyköveteit, akik bemutatták a Szentatyának megbízólevelüket.

Ferenc pápa a hét ország új nagyköveteitől azt kérte, hogy tolmácsolják nagyrabecsülését országaik vezetőinek, akiket imáiról biztosít a Mindenható Isten bőséges áldását kérve rájuk és országaik lakosaira. Visszaemlékezett egy évvel ezelőttre, amikor szintén nagyköveteket fogadott, s amikor a világ még a pandémia szorításában élt, de már a láthatáron jelen voltak az első védőoltások. Akkor még mindenki azt hitte, hogy az oltások érkezése a járvány gyors végét jelenti majd. Azóta sok előrelépés történt, mégis azt látjuk, hogy a Covid-19-járvány továbbra is fájdalmat és szenvedést okoz világszerte, sok emberéletet követelve. Ferenc pápa hangsúlyozta azt, hogy a nemzetközi közösségnek fokoznia kell az együttműködést annak érdekében, hogy minden ember hozzájuthasson a vakcinához. Ez az igazságosság kérdése – mondta Ferenc pápa.

A világjárvány arra emlékeztet minket, hogy globális közösség vagyunk, ahol egy ember problémája a többi ember problémája is. Az orvosi és technológiai fejlődés ellenére is egy mikroszkopikus, látszólag jelentéktelen dolog örökre megváltoztatta világunkat, akár felfogjuk, akár nem. Nagyon fontos, hogy tanuljunk ebből a tapasztalatból, hogy kinyissuk a szemünket, és meglássuk, hogy fontosak vagyunk egymás számára. Ferenc pápa annak a reményének adott hangot, hogy e tapasztalatok után a nemzetközi közösség számára egyértelmű lesz, hogy egy emberi család vagyunk és mindannyian felelősek vagyunk egymásért, embertársainkért. Ez egy olyan igazság, amely arra hív minket, hogy ne csak a világjárvánnyal, hanem minden olyan problémával nézzünk szembe szolidárisan, amely az emberiséget és közös otthonunkat sújtja, többek között a szegénység, a terrorizmus, az elvándorlás, az éghajlatváltozás problémájával.

Míg a világjárvány a legjobbat váltotta ki az emberiségből a nagylelkűség, a szolgálat és az áldozatvállalás egyéni és kollektív cselekedetei tekintetében, addig sokkal többet kell tenni intézményi és kormányközi szinten a „találkozás kultúrájának” előmozdítása érdekében az emberiség nagy családjának javára. E tekintetben a Szentszék nagyra értékeli a nagykövetek szerepét, a diplomáciai, nemzetközi tevékenységet. Ferenc pápa azt is hangsúlyozta, hogy a nagykövetek munkája gyakran csendben zajlik, különösebb elismerés nélkül.

„Ti már azt is tudjátok, hogy a világnak mit kell megtanulnia a világjárvány esetéből: a kapcsolatápolás jelentőségét és elősegíteni a kölcsönös megértést a különböző kultúrájú és hátterű emberek között egy igazságosabb világért. A nagykövetek a párbeszéd eszközét használják. A diplomaták jól ismerik a párbeszéd türelmes és szelíd erejét” – állapította meg a Szentatya.

Hírdetés

A Szentatya végül jókívánságait fejezte ki az új nagyköveteknek küldetésük kezdetén, és biztosította őket arról, hogy a Szentszék hivatalai készen állnak az együttműködésre.

Három kontinens, Európa, Ázsia és Afrika hét országának, Moldova, Kirgizisztán, Namíbia, Lesotho, Luxemburg, Csád és Bissau-Guinea nagykövetei jelentek meg a pápánál, akiknek székhelye nem Rómában, hanem Európa más országaiban található.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »