Félelmetes utánpótlás: 31 ezer terhes nő az Iszlám Államban – szülik ezerrel a terroristákat

Az Iszlám Állam sokkal jobb és halálosabb fegyvernek tartja a gyerekeket, mint felnőtt harcosait. Nagy előny ugyanis, hogy nem kell vesződniük a gyerekek radikalizálásával, mert születésüktől fogva kaphatják a dzsihádista kiképzést. Nincs mitől elfordulniuk, nincs miről áttérniük, egyszerűen ebben nőnek fel, ezt tartják normálisnak.

Magyar Menedék - Sitchin

A fiúk az Iszlám Állam szigorú iskoláiban tanulnak. Rövid időn belül ontják a Korán bemagolt fejezeteit. Emellett persze gyakorlati képzésük is folyik. Minden fiú tanul lőni, verekedni, és mesteri szinten kell tudniuk karbantartani a legkülönfélébb fegyvereket. Az elvárások szerint egy AK-47 megtisztítása és gyors összerakása nem okozhat gondot még a legfiatalabb tanulónak sem.

Egyszerűen hozzászoktatják őket a brutalitáshoz, az erőszakhoz. Az ilyen körülmények között felnőtt fiúk egy percig sem inoghatnak meg, ahogy azt könnyen el lehet képzelni egy felnőttként harcosnak állt terroristáról. Sokan ugrottak már ki az Iszlám Államtól, éppen ezért kell elszántságukban megingathatatlan terroristákat akarnak nevelni.

faktor


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »