Felavatták Igaly Diána síremlékét

Felavatták Igaly Diána síremlékét

A bajnokoknak dolguk van a földön életükben és holtukban is, Igaly Diána élete nem ért véget azzal, ami tavaly történt – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Törökbálinton az olimpiai bajnok sportlövő síremlékének avatásán.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott, az Igaly Diána „életéből fakadó feladatok itt maradtak és azt az örökséget rótták az utókorra, hogy az elképzeléseit tovább vigyük”. Hozzátette, tavaly a sportoló elmesélte terveit egy sportlövő központ létrehozásáról és elképzelései találkoztak a kormány célkitűzéseivel. Ennek lényege nemcsak a sportlövészet, hanem az utánpótlásnevelés támogatása is, valamint a honvédelmi, illetve oktatási feladatok megszervezése.

Hírdetés

„Az a feladatunk, hogy segítsünk beteljesíteni az ő terveit” – fogalmazott az államtitkár.

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Olimpián 2004-ben, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet nyert, összességében vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, és a Magyar Sportlövők Szövetségének Életműdíjával kitüntetett sportoló tavaly áprilisban hunyt el, életének 57. évében.

Törökbálint, 2022. július 5.  Czirják Tamás, Igaly Diána fia virágot tesz édesanyja sírjára az olimpiai bajnok sportlövő síremlékének avatásán a törökbálinti temetőben 2022. július 5-én. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Magyar Sportlövők Szövetségének Életműdíjával kitüntetett sportoló tavaly áprilisban hunyt el, életének 57. évében.  MTI/Bruzák Noémi
Czirják Tamás, Igaly Diána fia virágot tesz édesanyja sírjára az olimpiai bajnok sportlövő síremlékének avatásán a törökbálinti temetőben 2022. július 5-én. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Magyar Sportlövők Szövetségének Életműdíjával kitüntetett sportoló tavaly áprilisban hunyt el, életének 57. évében. MTI/Bruzák Noémi

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »