Felavatták a Szent Péter téren a karácsonyfát és a betlehemi jászlat

Felavatták a Szent Péter téren a karácsonyfát és a betlehemi jászlat

December 3-án szombaton délután öt órakor, a heves esőzés miatt a VI. Pál aulában tartották meg a Szent Péter téren az obeliszk mellett felállított karácsonyfa és betlehemi jászol felavatását. Ferenc pápa szombaton délelőtt a VI. Pál aulában fogadta a betlehemi jászol, a nagy karácsonyfa és a Vatikán különböző helyein felállított kisebb jászlak adományozóinak küldöttségét.

A küldöttség tagjai az észak-olaszországi Sutrióból, az abruzzói Rosellóból és Guatemalából érkeztek.

Ferenc pápa az adományozó helységek küldöttségeihez intézett beszédében megköszönte a karácsonyi jelképek ajándékait, melyeket a világ minden tájáról érkező zarándokok fognak megcsodálni. Külön köszönetet mondott Sutrio város betlehemes szobrokat faragó faiparosainak, a rosellói „Quadrifoglio” fiú nevelőintézet tagjainak, akik a karácsonyfa díszeit készítették és az abruzzói palenai faiskola dolgozóinak, akik a fenyőfákat ültették és gondozták.

A karácsonyfa és a betlehemes továbbra is megigéz fiatalokat és időseket egyaránt. A fa a fényeivel Jézusra emlékeztet, aki azért jön, hogy megvilágítsa sötétségünket, minthogy életünket gyakran bűn, félelem és fájdalom árnyékolja be. A fákhoz hasonlóan az embernek is szüksége van gyökerekre, mert csak a jó talajba belegyökerezett ember marad meg szilárdan, növekszik, „válik éretté” és tud ellenállni a szelek ostromának, és lesz fogódzópont a rátekintők számára. Gyökerek nélkül mindez nem történik meg, szilárd alapok híján az ember ingatag marad. Fontos a gyökerek ápolása, az életben és a hitben is. Ahogy Pál apostol tanítja: „Verjetek benne gyökeret!” (Kol 2,7). Erre emlékeztet bennünket a karácsonyfa: hordozzuk gyökereinket Jézus Krisztusban! – hangsúlyozta a Szentatya.

A betlehemi jászol ellenben Isten Fiának születéséről beszél, aki emberré lett, hogy mindnyájunkhoz közel legyen. Hiteles szegénységében segít, hogy újra felfedezzük Karácsony igazi gazdagságát. Egyszerű és családias, másféle karácsonyt idéz meg, mint a kereskedelmi kínálat – ne féljünk ettől a másságtól, amit az elcsendesedés és az imádság pillanataiban tudunk befogadni. A csendben szemlélhetjük igazán a gyermek Jézust, a csend segít meghitt kapcsolatba kerülni Istennel, akit az újszülött törékeny egyszerűségében szemlélhetünk, amint pólyába csavarva a jászolban fekszik.

Hírdetés

Gyökerek és szemlélődés! A karácsonyfa a gyökerekre tanít, a jászol szemlélődésre hív – foglalta össze a pápa a tanítását. Ha igazán meg akarjuk ünnepelni a karácsonyt, akkor

Hogy találkozzunk vele, oda kell jutnunk, ahol ő van, le kell ereszkednünk hozzá. Az ima a legjobb módja, hogy megköszönjük Jézusnak a szeretet ingyenes ajándékát, aki be akar lépni otthonunkba és szívünkbe. Igen, Isten annyira szeret minket, hogy osztozik ember mivoltunkban és életünkben. Soha nem hagy magunkra, minden körülmények között mellettünk van, örömben és fájdalomban. A legrosszabb pillanatokban is ott van, mert Ő az Emmanuel, a velünk lévő Isten, a Fény, amely megvilágítja a sötétséget, és Ő a gyengéd Jelenlét, amely végigkísér minket az utunkon. Végül Ferenc pápa ismételten hálát adott a karácsonyi ajándékokért és a delegációk tagjainak, családjaiknak és a közösségeiknek áldott karácsonyi ünnepeket kívánt, Szűz Mária, Isten Anyja oltalmába ajánlva őket.

A betlehemi jászol a karácsonyfával a Szent Péter téren marad január 8-ig, Urunk megkeresztelkedésének ünnepéig.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »