Felállt az új brit kormány

Felállt az új brit kormány

A brit konzervatívok tudják: a referendumon nem kormányválságra, hanem „csak” az Európai Unióból való kilépésre szavaztak a polgárok. Így David Cameron lemondása után a vártnál jóval gyorsabban megalakult az új kormány, amely tiszteletben kívánja tartani a nép döntését.

A népszavazást követő napokban úgy tűnt, a brexit győzelme esetére felfestett apokaliptikus fenyegetéseknél is nagyobb lesz a káosz: lemondott a miniszterelnök, majd pánikszerűen távoztak a kilépéspárti vezetők is. Zuhant a tőzsde, a font árfolyama, és az ország hitelminősítők általi besorolása is.

Ezzel párhuzamosan megindult a jogi vita, hogy kötelező érvényű-e a népszavazás, és annak végrehajtása miniszterelnöki vagy parlamenti hatáskör-e. A képviselők jelentős többsége ugyanis maradáspárti (volt), így az egész brexit a parlamentben könnyen leszavazható lenne.

Felvetődött az is, hogy a kilépést a skót parlamentnek is meg kellene szavaznia. És mivel ebben a tartományban nemcsak a parlament, de a lakosság többsége is EU-párti, Skócia, ha tehetné, biztosan megvétózná az Egyesült Királyság kilépését. Nem véletlen, hogy Theresa May új miniszterelnök első hivatalos útja éppen Edinburgh-ba vezetett.

A May-kormány megalakulása korántsem a várt forgatókönyv szerint zajlott. Az első nagy meglepetés az volt, hogy Boris Johnson, aki nélkül aligha győzhetett volna a brexit, és aki addig a miniszterelnöki poszt legfőbb várományosa volt, az utolsó pillanatban visszalépett. Akkor úgy tűnt, ezzel véget is ért Johnson addig felfelé ívelő politikai karrierje. Viszont új lehetőségek nyíltak meg az eddig ismeretlen Andrea Leadsom, a brexittábor új éllovasa előtt: mindössze egy hét leforgása alatt ő maradt az eddigi belügyminiszter, Theresa May egyetlen ellenfele – akik közül már a Konzervatív Párt tagjai választották volna meg az új miniszterelnököt, aki szeptember elején vehette volna át az irányítást.

Egy újabb váratlan fordulat, Leadsom viszszalépése után azonban okafogyottá vált a választás, így Theresa May már a múlt héten megalakíthatta kormányát, ami szintén bővelkedett meglepő fordulatokban. A legváratlanabb – legalábbis a külvilágnak – Boris Johnson külügyminiszteri kinevezése volt. A két politikus eddig ugyanis inkább riválisnak, mint szövetségesnek tűnt: már az EU kérdésében is más-más oldalon álltak (Theresa May a maradás csendes támogatója volt), és a rövid vezetőválasztási kampányban sem igen kímélték egymást. Sőt, Johnson még visszalépése után sem támogatta Mayt.

Úgy tűnik, Theresa May ezzel kívánt hitelt adni „a brexit azt jelenti: brexit” kijelentésének, és megnyugtatni a párt euroszkeptikus szárnyát: kormánya nem fogja elszabotálni a kilépést. Miközben több uniós politikus is lekicsinylőn beszélt Johnsonról, London volt polgármesteréről a britek azt tartják, hogy az excentrikus külső nagyon is pallérozott elmét takar. A népmesékben is sokszor az udvari bolond fogalmazza meg a legnagyobb bölcsességeket – hiszen ő az, akit nem korlátoz az udvari „polkorrektség”.

Egy másik prominens kilépéspárti, David Davies vezetésével új „brexit” minisztérium is alakult, a szintén kilépés párti Liam Fox pedig a nemzetközi kereskedelmi tárcát kapta. Az ő feladata lesz az uniós piacot legalább részben kiváltó új szabad kereskedelmi egyezmények letárgyalása. Bár a kilépésig az Egyesült Királyság önálló szerződést nem írhat alá, semmi sem gátolja meg abban, hogy előkészítse a megállapodásokat. Ausztrália máris jelezte, kész együttműködni a szigetországgal.

Theresa May a kilépés által közvetlenül nem érintett tárcák élén is személycseréket hajtott végre, ezzel is jelezve: szakítani kíván David Cameron és kormánya politikájával. Mint mondta, olyan országot akar teremteni, ahol a szegények és az elesettek szavát is meghallják, aminek érdekében kész kormányzati úton beleavatkozni a szabad piac működésébe. Ennek fényében érdekes lesz, hogy hogyan oldja majd meg a kormány a haldokló walesi acélgyártás problémáját.

Miközben a helyzet lassan normalizálódik, a maradáspártiak morális felsőbbrendűségi érzése továbbra is lépten-nyomon tetten érhető. Jól illusztrálja ezt a tegnapi Timesban megjelent olvasói levél. „A kilépéspártiakat továbbra is intoleráns, befelé forduló nacionalistáknak tekintik, akik romba döntötték az Európai Unió befogadó és liberális eszméit. Holott épp a maradáspártiak tanúsítanak lélegzetelállító intoleranciát azzal, hogy képtelenek elismerni: egy alternatív álláspontban is lehet legalább egy fikarcnyi igazság.”

Mindez meglehetősen skizofrén helyzetet teremt. A maradáspártiak igazát ugyanis az bizonyítaná legjobban, ha az Egyesült Királyság a lehető legrosszabbul jönne ki a brexittárgyalásokból. Ehhez azonban Brüsszelben és Londonban is hazájuk érdekei ellen kellene lobbizniuk. És ugyan ki látott már ilyet?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 19.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »