Fekete március – És aztán megérkeztek azok a bizonyos buszok

Fekete március – És aztán megérkeztek azok a bizonyos buszok

A Sütő András vezette március 15-i gyertyás, könyves néma felvonulás 1990-ben Marosvásárhely főterén a román és a nemzetközi jog által is elvben biztosított anyanyelvhasználatért, az anyanyelvű oktatás biztosításáért zajlott. Az akkor nem létező romániai magyar iskolákért és magyar egyetemért. Közben a fortyogás akkor már feltört a felszín alól, a vásárhelyi központú Vatra Romaneasca már hetek óta nyíltan uszított a „hazaáruló és revizionista” magyarok ellen a helyi és az országos sajtóban, valamint a munkahelyeken.

A Marosvásárhelyi Rádió kiküldött tudósítójaként a vásárhelyi néma tüntetésről készült felvételeket Budapesten követtem nyomon a híradásoknak, tudósításoknak köszönhetően. Azt éreztem, mielőbb haza kell térnem, mert valamilyen válaszra számítani lehet, a vásárhelyi magyarság méltóságteljes demonstrációját a román nacionalista csürhe nem fogja szó nélkül hagyni…

A gyanúm beigazolódott, mire pár nap múlva hazaértem, a robbanás előtti szikra már kipattant, a Tudor-lakónegyedbéli patika frissen kikerült kétnyelvű, magyar-román felirata miatt már állt a bál, a felháborodott, „nemzeti méltóságukban” vérig sértett helyi román lakosok már verbálisan nekiestek a megszeppent tulajdonosnak és a feliratot védelmező néhány magyarnak, dulakodás is volt, a kivonuló rendőrök jelenléte ellenére.

A folytatásra nem kellet sokat várni. A magyarellenes jelszavakat skandáló román tüntető tömeg március19-én már ott üvöltött a város főterén. Rádióriporterként az akkori főnököm, Gáspár Sándor igazgató a helyszínre küldött tudósítani. A helyi magyar ifjúsági szervezet „külképviselőjeként” is, kettős minőségben bejutottam a megyeházára is, ahol azokban az időkben az akkori átmeneti állami hatalmi szervezet, az Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front ülésezett, az akkori legmagasabb jelenlévő megyei elöljáró, Kincses Előd vezetésével.

A munkahelyeken felheccelt és odacsődített párezres vásárhelyi románság akkor már órákon át egyre hangosabban követelte Kincses lemondását, azonnali távozását és az „Erdély elszakításán, elorzásán foglalatoskodó, erőszakos magyarok megregulázását”.
A béke küldötteként tetszelgő álszent Scrieciu tábornok pedig ott a téren nagy kegyesen igyekezett a harsogó tömegnek megbékélésről és toleranciáról szónokolni… Persze, szavai akkor, ott, abban a helyzetben süket fülekre találtak. Diktafonnal a kezemben ott álltam tőle pár méterre… Emlékszem, mennyire hiteltelennek hatott számomra is minden szava. Ma már tudom, időt akart nyerni. Meg kellett érkezzenek a Hodákról, Libánfalváról és más romántöbbségű falvakból már útnak indított buszok.

A folytatást tudjuk. Megérkeztek azok a bizonyos buszok, az odaszállított, leitatott hodáki, libánfalvi román parasztok pedig csapatosan vonulva elkezdték a „rendrakást”, keresni kezdték előbb Bolyait és Petőfit. Őket emlegették ugyanis nekik indulás előtt a bujtogató Vatra-s szekusok, utcanévként, vonulási útvonalként az RMDSZ akkori székháza felé. Dühükben, hogy a magyar atyafiakat sehol sem találták a jelzett útvonalon, az épületeken meglelt utcajelző névtábláknak estek neki, azokon élték ki mérgüket, baltákkal leszaggatva a fémtáblákat.

Aztán valahogy csak megkapták a pontosított koordinátákat és végül csak rátaláltak a kijelölt célpontra. Valahogy arról is sikerült pontos értesüléseket szerezniük, hogy a „főkolompos hazaáruló, Sütő” és társai épp akkor az épületben vannak, így a kinnrekedt, botokkal és fejszákkel, kaszákkal felfegyverkezett nemzetvédő sereg ostrom alá vehette a székházat.
Az órákig tartó betörési kísérletek végkifejletét, lezárását, a cselszövő Scrieciu tábornok szerepét a visszaemlékezésekből tudjuk, ismerjük. Sütő Andrást és a padlásra szorult társai közül a vele együtt távozni szándékozókat „példásan megleckéztette” a husángos gyűlölködő tömeg. A sértetlen eltávozást ígérő Scrieciu tábornok akkor már sehol sem volt.

Az sem kérdés, mi lett volna, ha másnap nem jönnek a nyárádmenti cigányok, és más környező településekről a vásárhelyi magyarság védelmére érkezők, illetve, mi lett volna, ha nem csak védekezik a magyarság március 20-án, Vásárhely főterén a rárontó felheccelt román tömeggel szemben.

Tudjuk, mi volt Iliescuék célja. A polgárháború. A határozott védekezéssel és az arányos, józan, visszafogott lendületű ellentámadásokkal ezt sikerült elkerülni, a gonosz tervet megtorpedózni.

A csend azonban azóta is nyomasztóan terhes. Iliescu ellen – 27 év elteltével – ma sem emiatt, hanem „csak” a bányászjárás miatt emeltek vádat. A mindenkori román hatalom ma is hallgat. Oka van rá. Minden bizonnyal.

Sükösd Levente


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »