Fegyverszállítmányokat fogadó bázist ért csapás Odesszánál

Fegyverszállítmányokat fogadó bázist ért csapás Odesszánál

Onyiksz rakétákkal mért csapást az orosz haderő egy Odessza melletti ukrán logisztikai központra, amelyen keresztül külföldi fegyvereket szállítottak Ukrajnának – közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos szóvivője kedden.

A május 2-ai állapot – Institute for the Study of War

Hírdetés

Onyiksz rakétákkal mért csapást az orosz haderő egy Odessza melletti ukrán logisztikai központra, amelyen keresztül külföldi fegyvereket szállítottak Ukrajnának – közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos szóvivője kedden.

A tábornok szerint a repteret ért támadásban Bayraktar TB-2 drónokat, valamint amerikai és európai rakétafegyvereket és lőszert tartalmazó szállítmányokat is megsemmisítettek.
   
A tábornok szerint az orosz légierő nagypontosságú rakétákkal hat ukrán katonai objektumra mért csapást, harcászati repülők pedig az éjszaka folyamán 69 katonai létesítményt támadtak Ukrajnában. A tüzérség 55 tüzelőállást, 38 erődítményt, valamint 195 élőerő- és a hadfelszerelés-összpontosulást talált el, mintegy 230 nacionalistát és 52 egységnyi haditechnikát megsemmisítve.
   
A rakétaerők a szóvivő szerint egyebek között csapást mértek a 81. légi mozgékonysági dandár parancsnokságára Dolina és a 77. területvédelmi dandáréra Podolivka közelében, Kulbakine térségében pedig megsemmisült egy Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer indítóállványa.
   
Konasenkov összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 146 repülőgépet, 112 helikoptert, 696 drónt, 286 légvédelmi rakétarendszert, 2783 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 316 rakéta-sorozatvetőt, 1255 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2590 speciális katonai járművet veszítettek.
   
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese kedden a Telegramon azt írta, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek nincs szüksége békemegállapodásra Oroszországgal, mert az a rezsimje végét jelentené. Medvegyev szerint ezért továbbra is fegyverekért és pénzért fog könyörögni a Nyugatnak, az „európai demokrácia utolsó bástyájának” feltüntetve hazáját.
   
Vlagyimir Legojda, az orosz ortodox egyház szóvivője Telegram-bejegyzésében közölte, hogy az Azovsztal acélmű területén lévő civilek evakuálásának megszervezésében részt vett Mitrofan horlivkai és szlavjanszki metropolita is. Legojda szerint a sokakat a pap látványa bátorított fel a távozásra. Állítása szerint maradtak még civilek a körbezárt létesítmény területén.
   
Az orosz tévécsatornák által megszólaltatott evakuáltak szerint a katakombákban lévő ukrán fegyveresek elhallgatták előlük, hogy lehetőség van a szabad elvonulásra, és a készleteiket nem osztották meg velük.
   
Jelenleg több mint kétezer ukrán hadifogoly van orosz területen, akik önként tették le a fegyvert. Ezt Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke mondta az állami RT televíziónak, aki szerint öt dandárparancsnok is van közöttük. Mint mondta, a hadifoglyokat nyomozók hallgatják ki, hogy fényt derítsenek az ukrán rezsim által elkövetett bűncselekmények körülményeire, valamint a külföldi kiképzők és zsoldosok szerepére. Basztrikin közölte, hogy az SZK 75 zsoldos ellen indított büntetőeljárást, akik az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Norvégiából, Kanadából, Georgiából és más országokból érkeztek.
   
Közölte, hogy fogságba esett a georgiai Mamuka Mamulasvili alakulatának néhány tagja. A csapat azáltal vált hírhedté, hogy Ukrajnában foglyul ejtett, elvágott torkú orosz ejtőernyősök haláltusájáról osztott meg videót. Basztrikin szerint jelenleg 35 eljárás folyik Oroszországban az orosz fegyveres erők megrágalmazása címén.
   
Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős orosz tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője hétfő esti tájékoztatóján ismét azt állította, hogy ukrán nacionalisták katonai célra használják a polgári infrastruktúrát, és civileket pedig élő pajzsként. A tábornok szerint a Harkiv megyei Barvenkovéban a 2. számú regionális pszichiátriai kórház épületében alakítottak ki erődítményt, és az alagsorban erőszakkal tartanak fogva civileket. Emellett Dnyipróban a 2. és a 28. számú iskola és a 2. számú bentlakásos iskolában, Mikolajivban a siket gyermekek bentlakásos iskolájában, Kramatorszk 9. és 6. számú iskolájában és Szlovjanszk 14. számú iskolájában lőállásokat alakítottak ki nehézfegyverek számára.
   
A tábornok elmondta, hogy az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg az ukrán hatóságok részvétele nélkül 11 550 embert, köztük 1847 gyermeket evakuált „Ukrajna, valamint a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság veszélyes területeiről” az Oroszországba. A menekültek száma a háború eleje óta elérte az 1 092 137-et. Egy részüket több mint 9500 átmeneti szállásközpontban helyezték el az ország régióiban.
   
A menekültekkel egyénileg foglalkoznak, segítenek neki az elhelyezésben, a munkakeresésben, a szociális támogatásban, a gyermekeknek óvodai és iskolai férőhelyeket biztosítanak. Mizincev szerint a védelmi tárca adatbázisa 2 754 241 olyan ember adatait tartalmazza, aki Ukrajna 2133 településéről Oroszországba akar áttelepülni. Mint mondta, az ukrán nacionalisták öt idegen ország 90 állampolgárát használja emberi pajzsként, emellett hét kikötőből 17 idegen ország 75 hajóját nem hagyja távozni, holott az orosz fél naponta 11 órán át tart nyitva egy 80 tengeri mérföld hosszú és 3 tengeri mérföld széles humanitárius folyosót délnyugati irányban Ukrajna területi vizeiről.
   
Mizincev azt mondta, hogy a gyűjtőpontokon több mint 23 ezer tonnányi alapvető szükségleti cikkeket és élelmiszercsomagokat, köztük bébiételeket, valamint életmentő gyógyszereket készítettek elő Ukrajna számára. A tábornok összefoglalója értelmében Oroszország március 2. óta 17 285,6 tonnányi segélyt szállított Ukrajnának, és 959 humanitárius akciót hajtott végre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »