Fegyverrel támadtak Ryan Lochtera!

Feltartóztatták az őt szállító taxit, és kirabolták Ryan Lochtet, aki aranyérmet szerzett a 4×200-as amerikai gyorsúszó váltóval a riói olimpián.

A sportoló versenyzőtársának, a brazil Thiago Pereirának beszélt az esetről. Pereira szóvivője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a dél-amerikai úszó azután hívta fel Lochtet, hogy hallotta: az amerikai áldozata volt egy támadásnak.

„Thiago és a felesége tegnap este egy születésnapi buliba ment, egy Lochte-val közös barátjukat ünnepelték a Francia Házban. Amikor elváltak Lochtetól, ők visszamentek a szállodájukba. – mondta a szóvivő. – Miután aztán ma reggel meghallotta a híreket, felhívta Lochtet, aki azt mondta, jól van, de a taxit, amelyben utazott, kirabolták.” Az esetet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is megerősítette, bár korábban az amerikaiak cáfolták.

A sportoló édesanyja azt mondta, fia jól van, de nagyon megrázta az eset. „Azt hiszem, mindannyian nagyon megijedtek. Együtt voltak néhányan az autóban – mondta a USA Todaynek Ileana Lochte. – Elvették a tárcájukat, nagyjából ennyi történt.”

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága azt közölte, hogy Lochte három társával – Gunnar Bentzcel, Jack Congerrel és Jimmy Feigennel – utazott a taxiban, amelyet fegyveres rendőröknek álcázott rablók állítottak meg. Az amerikai úszócsapat négy tagja a Francia Házból tartott vissza az olimpiai faluba.

„Elvették a pénzüket és a személyes tárgyaikat. Mind a négyen jól vannak, és együttműködnek a hatóságokkal” – mondta a szóvivő, Patrick Sandusky.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Tragédia Rióban! Haláleset történt az olimpiai falubanHorrorsérülés az olimpián: lehetetlen szögben tört el a súlyemelő karjaRovatok: KékfényTelepülés: BrazíliaCímkék: kékfény, fegyveres támadás, rablás, Ryan Lochter, gyorsúszó, 2016. évi riói nyári olimpiai játékokForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »